Fiatalok világnapja – „Talán soha nem voltak a fiatalok ennyire kiszolgáltatva a családtól független hatásoknak”
2023. aug. 13.
A fiatalok világnapját az ENSZ közgyűlésének szándéka szerint 1999-től ünnepeljük. Ekkor került igazán előtérbe a szándék, hogy legyen egy nap, amely a fiatalokra fókuszál.
Ettől kezdve augusztus 12-éna Fiatalok világnapját ünnepeljük. E napnak célja, hogy felhívja a figyelmet a fiatalok előtt álló feladatokra, nehézségeikre, valamint a lehetőségekre is, amellyel élhetnek.
Ötgyermekes édesanyaként valamint a FICSAK alapítójaként egészen közelről látom a fiatalok kihívásait. A legnagyobb gyermekem éppen 14 éves, lassan ő maga is ifjúkorba lép, és érzem, sőt tudom, milyen kevés időm van arra, hogy átadjak még fontos értékeket, vagy az átadott értékeket megerősítsem benne. Aztán pedig, amilyen gyorsan szaladnak az évek – egy-kettőre fiatalok vesznek majd körbe. Nagyon gyorsan elszalad a gyerekkor, és én már most tűnődöm, vajon megfelelnek e majd azoknak a kihívásoknak, életfeladatoknak a gyerekek, amelyek ezt az életkort jellemzik.
Mint minden édesanya, én is gyötröm magam: eleget adtam önmagamból? Jó példát adtam, jó mintát követhettek? Jól osztottam be az időmet? Jó irányba állítottam őket, kihoztam belőlük mindazt, ami majd erős alapot ad a tovább haladáshoz? És aztán újra a kérdés, meg újra, meg újra,- mert szerintem a szeretet átadása, kinyilvánítása a legfontosabb tápláléka a gyerekeknek, az alap, amire építhetnek majd- úgy szerettem, ahogy arra nekik szükségük volt?
Én magam se lehetek biztos abban, hogy ahogy, amit teszek, megfelelő és célravezető. Nekem is vannak kudarcos napjaim anyaként, amikor semmi se alakul úgy, ahogy elképzelem, néha egészen meghökkentően reagálnak a gyerekeim. Néha úgy érzem, nem értem a nyelvüket, a szándékaikat, elbeszélünk egymás mellett, néha az égig ér a feszültség és tele van a padlás a pimasz megjegyzésekkel.
Mert a fiatalok hatalmas kritikával tekintenek a felnőttekre, köztük a szülőkre is, és akkor is, ha az már nem feltétlenül a kamaszkor lázadásából fakadó, mindent elutasító és mindent megkérdőjelező kritika…. akkor is marad bennük a kritikus szemléletből jócskán az ifjú évekre.
Nem tekintenek semmit evidenciának maguk körül, tele vannak lelkesedéssel és a változtatás szándékával. Ezzel pedig nincs baj akkor, ha a lelkesedés és lendlet abból a szeretetből nyer erőt, amit otthon megkaptak. Mert az jó irányba viszi a lelkesedést. Mert az építésre is képes, nem csak rombolásra.
Tudjuk, hogy talán soha nem voltak a fiatalok ennyire kiszolgáltatva a családtól független hatásoknak. Soha nem volt ennyi inger, ilyen sok csalogató, áltató, ilyen romboló, ennyire erős függést kialakító technikai eszköz és felület, amely torzíthatja a valóságot.
Hatalmas szerepe van a szülőknek abban, hogy mindebből mennyit enged be a család életébe. Húz -e ésszerű korlátokat IDŐBEN, képes e partnerré és szövetségessé válni ebben a folyamatban gyermekének. Elengedi – e a kezét a billentyűzet fölött, vagy hagyja, hogy oda kattintson a gyerek ahova akar, ahova tereli, húzza, csábítja a többi gyerek, meg az online világ.
Hatalmas a felelősségünk abban, hogy mire a gyerekek fiatalokká válnak, mit mutatunk meg nekik a valódi világból? Láthat -e igazi színeket, a képernyő villódzása helyett napsütést, fákat, tavakat, virágokat, meséket. Van e erőnk, nekünk szülőknek a monitor bámulása helyett értelmes tevékenységeket felkínálni nekik- nem csak a kicsiknek, de a kamaszoknak és aztán a fiataloknak is. A fiataloknak is, akik minden, bennünk kavargó kritika ellenére igénylik a szülők közelségét és a megélhető, közvetlen kapcsolatot, ha az tele van szép érzésekkel, támogatással, szeretettel.
Ahogy egészen kicsiként egykor, az ifjúkorban lévő gyerekeinknek se adhatunk mást, ez a legfőbb eszközünk: az elfogadó, KIMUTATOTT, minden határt átlépő szeretet.
Nincs más út feléjük, nincs másik oda-vissza működő csatorna, csak az, hogy szeretünk és a lehető legtöbbet vagyunk jelen igaz valónkban mellettük. Hogy elérhetőek maradunk számukra és utánuk is nyúlunk, ha az szükséges.
Óriási csapda az online világ, és fiatalkorba lépett az a generáció, amely már beleszületett ebbe a világba. Most élik kamasz, meg fiatal éveiket azok a gyerekek, akik számára a közösségi platformok már elérhetőek voltak egészen kicsi koruk óta. A platformok, amelyek hamis emberi kapcsolódásokkal kecsegtették őket. Mert tudjuk, lehet akár ezer meg ezer ismerős a közösségi terekben, csak az számít igazán, akikkel a valódi életben is megtörténhet a VALÓS, építő jellegű találkozás, akikre akkor is lehet számítani, amikor baj van. Akik nem tudnak, nem is akarnak egy gombnyomással kilépni az életünkből. Ahol felelősség szövi át a kapcsolatot, meg tisztelet és cselekvő szeretetet. Ahol nagyobb jelentősége van a kedvességnek, meg a baráti érintésnek, mint az elismerésnek meg a rajongásnak. Ahol a kapcsolat élő, egymást segítő és támogató és amely nem rejtőzik a monitorok kék fénye mögé.
Szülőként tisztában vagyok azzal, mennyire fontos a szülő jelenléte az iskolai teljesítménynél, fontos, nagyon fontos, hogy a mozgás szeretetére, egészséges életmódra ösztökéljük őket, Fontos szellemi fejlődésük elősegítése és hogy eredményeket érjenek majd el az életben. Fontos, hogy úgy segítsük őket, hogy sikeresnek is érezhessék majd magukat.
Mindezt tudom, mindannyian tudjuk. De ugyanilyen fontos az is, hogy valódi emberi kapcsolatok kialakítására, megtartására és a valós világ megismerésére is megtanítsuk őket.
Én azt hiszem, ma, nekünk felnőtteknek ez az egyik legnagyobb kihívás a fiatalok minőségi életkörülményeinek és boldogulásuk segítésében, hogy szeretettel teli, igazi, élő emberi kapcsolatokhoz segítjük őket. Mert akkor visszatalálnak bárhol, bármikor az alapértékekhez.
