Tagszervezeteink

Országszerte kerestünk és találtunk olyan lelkes családokat, édesanyákat és édesapákat, nagyszülőket, akik szívvel lélekkel tudják képviselni a magyar családok érdekeit. Akik szívünkön viselik más családok sorsát, akik tapasztalatukkal, tudásukkal képesek utat mutatni és segíteni a munka és a családi élet összehangolásától kezdve a gyereknevelésig. Célunk egy összetartó közösség létrehozása, amelyben kérhetünk és kaphatunk segítséget a mindennapok során, bárhol is éljünk Magyarországon.

Bármit is teszünk, szervezünk, kezdeményezünk, mi azt képviseljük, hogy a legfontosabb alapelvek a családot összetartó feltétlen szeretet, a törődés és az egymás iránti elkötelezettség.

A 2015-ben létrejött Fiatal Családosok Klubjának első vidéki szervezete 2018-ban alakult meg Nyíregyházán, ezzel kezdetét vette egy új korszak a civil szervezet életében. Mára már számos tagszervezettel bővült a FICSAK, országszerte már közel 30 városban vagyunk jelen, jelszavunk pedig: Együtt csak erősebbek vagyunk!”

Ha Te is Ficsak tagszervezetet alapítanál, örömmel fogadunk

A Fiatal Családosok Klubjának hosszútávú tervei között szerepel az országos lefedettség elérése, hiszen hazánk minden táján élnek gyermeket nevelő családok, akiknek sokoldalú támogatása, problémáik hatékony kezelése nem csak az adott családok életét könnyítheti meg, de az egész magyar társadalom alapvető érdeke is.

Várjuk olyan lelkes anyukák/apukák jelentkezését, akik a saját városukban, kerületükben szívesen tennének a családokért, akik szívesen csatlakoznának egy országos szervezethez, hisz a FICSAK nyitott minden olyan kezdeményezés felkarolására, mely társadalmunk alapegységét, a családot erősíti, amely közösséget épít, és értéket közvetít.

Ha Te is szívesen dolgoznál a Te környezetedben a családokért, akkor kérünk kattins az alábbi gombra:

Jelenlegi tagszervezeteink:

FICSAK 11 <Honlap> <Facebook>
FICSAK 12
FICSAK Józsefváros <Honlap> <Facebook>
FICSAK Békéscsaba <Facebook>
FICSAK Cserkeszőlő <Facebook>
FICSAK Debrecen <Facebook>
FICSAK Érd <Facebook>
FICSAK Füzesgyarmat <Facebook>
FICSAK Hernádnémeti <Facebook>
FICSAK Golop
FICSAK Kállósemjén <Honlap> <Facebook>
FICSAK Kaposvár <Honlap> <Facebook>
FICSAK Kunszentmárton <Facebook>
FICSAK Makó <Facebook>
FICSAK Mezőtúr <Facebook>
FICSAK Nagykanizsa <Facebook>
FICSAK Nyirád <Honlap> <Facebook>
FICSAK Nyíregyháza <Honlap> <Facebook>
FICSAK Pécs
FICSAK Pásztó <Facebook>
FICSAK Sényő <Facebook>
FICSAK Súr
FICSAK Székesfehérvár <Facebook>
FICSAK Szolnok <Honlap> <Facebook>
FICSAK Tatabánya <Honlap> <Facebook>
FICSAK Törökbálint
FICSAK Veszprém <Honlap> <Facebook>
FICSAK Zalaegerszeg <Honlap> <Facebook>
FICSAK Vajdaság

Betekintés tagszervezeteink szuper rendezvényeibe:

Programjánló

Kérd programajánlónkat, hogy elsőként értesülhess aktivitásainkról, játékainkról, eseményeinkről!