Idén is megtartottuk környezetvédelemre épülő családi napunkat, ezúttal 2025. május 18-án Gazdagréten, a Dzsungel parkban!
A családok a 7+1 próba kihívásunkon vehettek részt. Egy pecsétgyűjtő lappal összesen 8 állomáson 8 feladatot kellett végrehajtani, volt köztük családi kvíz: „Mennyire vagytok környezettudatosak a mindennapokban?”, ügyességi próbatétel, egy izgalmas labirintus „zöld” feladatai, végül a bónusz „próbatétel”: egy fotót készíthettek el örök emlékül a résztvevők!
Az időjárás bár megpróbálta távoltartani a résztvevőket, ám nem sikerült – a néha szemerkélő eső ellenére is több száz gyerkőc vett részt a kihívásban, gyűjtötték lelkesen a pecséteket, hogy hozzájussanak egy apró ajándékhoz, valamint részt vehessenek a fődíj sorsolásán, mely egy szuper társasjáték volt!
Felemelő volt látni, ahogy a családok együtt járták végig a pecsétgyűjtő pontokat; bízunk benne, hogy sikerült számos dologban elgondolkodtatni, vagy épp megerősíteni őket, ha jó úton járnak környezetünk védelme érdekében!



Az összes fotót itt nézheted meg >>
Nézd meg összefoglaló videónkat a rendezvényről >>
Egyesületünk fontosnak tartja, hogy úttörője legyen a fenntarthatóságért folytatott küzdelemnek. Már évek óta dolgozunk azon, hogy családoknak hétköznapi praktikákon keresztül mutassuk be, hogyan tehetnek ők is egyszerűen és költséghatékonyan Földünk védelméért.
Ennek egyik eszköze – a Zöld Minősítési Rendszer létrehozása – révén nagyobb figyelem irányul az energiatudatosságra és hulladékgazdálkodásra is. A környezettudatos élet minden család, vállalkozás és szolgáltató hely érdeke, mely megéri az áldozatot és az anyagi ráfordítást is. A környezettudatosság lehet az út, hogy olyan Földet hagyjunk az utódainkra, amiben élhető és élvezhető lesz a természet. A tudatos fogyasztás, hulladékgyűjtés, és megújuló energiák használata fontos ehhez. Szeretnénk segíteni a fogyasztók, családok és a vállalatok, szolgáltatók egymásra találását ezen az úton.
A 2021-ben létrejött Zöld Minősítés Díj az első magyarországi integrált, független és ingyenes Zöld Minősítés rendszer, mely a jelenleg meglévő magyarországi szabályozással párhuzamosan működik társadalmi támogatottsággal és elfogadottsággal. A minősítési rendszer célja, hogy erősítse és ösztönözze a vállalkozások és a szolgáltató helyek környezettudatos működését.
A Zöld Minősítés weboldalán és rendezvényeinken összehozzuk azokat a cégeket, vállalkozásokat, akik mindennapi működésük során megfelelnek a kritériumoknak, valamint azokat a családokat, akik fontosnak tartják, hogy fenntartható helyről vásároljanak.