Sürgős felhívás: arra kérünk minden családot, hogy segítsen a védekezésben! Tegyünk együtt a dunai árvizek ellen, védjük meg a családok otthonait!
A Duna emelkedő vízszintje miatti fokozódó veszély kapcsán a Fiatal Családosok Klubja sürgősen várja önkéntesek jelentkezését az érintett régiókban. Mindenkit arra biztatunk, hogy segítsen, hiszen minden erőfeszítés jelentős változást jelenthet az otthonok, a megélhetés és az egész közösség védelmében.
Amennyiben valaki teheti, hogy tevékenyen részt vállaljon a helyi védekezésben, keresse annak a településnek a honlapját vagy közösségi média oldalait, ahol esetleg segíteni szeretnének/tudnának, illetve adott település polgármesterét, aki a helyszínen tartózkodó műszaki irányítókkal szervezi a munkát és tájékoztat a teendőkről, vagy jelentkezzen az info@ficsak.hu e-mail címen.
Alább találhatóak a veszélyeztetett helyek.
Az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság területén:
Dömös, Dunaalmás, Esztergom, Gönyű, Lábatlan, Neszmély, Nyergesújfalu, Süttő, Pilismarót
A Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság területén:
Budakalász, Dunabogdány, Dunakeszi, Kismaros, Kisoroszi, Leányfalu, Nagymaros, Százhalombatta, Szentendre, Szob, Sződliget, Tahitótfalu, Tass, Vác, Verőce, Visegrád, Zebegény
Elsősorban kétkezi munkára van szükség, a lapátolás és homokzsákok elhelyezése kulcsfontosságú az árvízvédelmi gátak megerősítéséhez és a víz áramlásának a veszélyeztetett területektől való elvezetéséhez.
A Magyar Vöröskereszt adományvonalára, a 1359-re indított hívásokkal vagy SMS-ekkel, illetve banki átutalással is lehet támogatni a katasztrófavédelmi tevékenységet. Az Ökumenikus Segélyszervezet 1353-as adományvonalán keresztül, vagy a www.segelyszervezet.hu oldalon bankkártyával vagy átutalással lehet segíteni.
Ugyanakkor várjuk olyan családok jelentkezését, akiknek az otthona vagy megélhetése veszélyben van, hogy segítséget nyújthassunk. Kérjük, hogy az info@ficsak.hu e-mail címre írják meg az érintett családok az elérhetőségeiket és felvesszük velük a kapcsolatot.
Most mindenki részvétele kulcsfontosságú. Fogjunk össze a dunai árvizek elleni küzdelemben a családokért!