A kormány a múlt héten a családszervezetekkel folytatott megbeszélést követően döntött arról, hogy a babaváró programban 2019. július 1. és 2021. július 1. között részt vevők esetében a visszafizetési határidőt egységesen meghosszabbítják.
A kormány babaváró hitellel kapcsolatos felelősségteljes döntését Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter sajtótájékoztató keretén belül jelentette be július 9-én.
“Idén közel tízezer család kerülhetne nehéz helyzetbe a babaváró program lejárta miatt, ezért a kormány a határidőt 2026. július elsejéig meghosszabbítja” – mondta a miniszter.
A babaváró program 2019. július 1-jén indult, s eddig 245 ezer családot segített, 211 ezer gyermek született meg ennek a programnak is köszönhetően.
A miniszter kiemelte, hogy az elmúlt évek történései – Covid-járvány, háború, “elhibázott szankciós politika” – miatt a családszervezetekkel együtt úgy látták, hogy júliusban több mint ötszáz, idén tízezer család számára jelenthetne problémát a határidő lejárta.
Király Nóra, a Fiatal Családosok Klubjának alapítója köszönetét fejezte ki, hogy a kormány továbbra is a családok mellett áll. Elmondta, hogy a családszervezetek jelezték a kormány felé, hogy a babaváró hitelesek komoly nehézségekbe ütköztek volna a határidő lejártával, s ezt a kormány figyelembe véve döntött a határidő módosításáról. Köszönhető ez annak, hogy az elmúlt tizennégy évben nagyon jó kapcsolat alakult ki a kormány és a családszervezetek között.
“Az egyeztetésen felmerült, hogy a tízmillió forintos babaváró hitelt sokan felvették, ám az utóbbi nehéz években nem mindenki merte “bevállalni a gyermekeket” – mondta el Király Nóra.
Magyarország családbarát ország, ezért kormány célja, hogy minden családba megérkezzék a vágyott gyermek, s ezt 2010 óta harminc intézkedés, évi 3300 milliárd forint segíti, támogatva a szülőknek a gyermekvállalást.
Forrás: kiralynora.hu