1038 augusztus 15-én, 69 esztendős korában hunyt el I. (Szent) István király, a keresztény magyar állam alapítója, országunk első királya, akit I. László király – VII. Gergely pápa engedélyével – 1083. augusztus 20-án avatott szentté.
Szent István bemutatása a legtöbbször tankönyvszerűen példázza, hogy valójában kevés információ maradt ránk Szent István királyunk személyéről,– inkább országalapító, majd országunkat megtartó, megerősítő tettei maradtak fenn az utókornak. Azok nagyszerűsége közismert és ugyan időnként úgy mutatnak rá, vagy úgy mutatják be, mint egy, az ellenségeivel véres kézzel bánó, könyörületet aligha ismerő uralkodót- egyéb tettei cáfolják ezt- nem öncélú arrogancia, hanem következetesség, állhatatosság, előrelátás jellemezte tetteit és gyakorolta a könyörületet is, ha arra lehetőséget látott.
Abban a történelmi korban, abban a helyzetben apja megkezdett munkáját felvállalva azt tette, amire ennek az országnak szüksége volt.
Mi az, amit tudhatunk róla?
István, Géza fejedelem és Sarolt gyermekeként látta meg a napvilágot Esztergomban, 969-ben. Eredetileg a Vajk nevet kapta, amely László Gyula történész szerint törökül hőst, vezért jelent.
Géza fejedelem értékes hatalmi pozíciót vívott ki magának. Ő volt az, aki az ország jövője érdekében a Nyugat felé fordult, ajtót nyitott a kereszténység előtt: országunkba beengedte Pilgrim passaui püspök követeit. Némely forrás szerint egy bajor pap keresztelte meg őt és Vajkot is.
Vajk a passaui egyházmegye védőszentje után kapta az István nevet, mégpedig azért, mert édesanyja, Sarolta, csodálatos álmot kapott gyermeke születése előtt, melyben megjövendölték neki, hogy gyermeke lesz az, aki ebben országban először koronát fog viselni és e népen királyként uralkodik. Arra biztatta Saroltát, hogy majd a keresztségben az ő nevét (az álomban István jövőjéről nyilatkozó férfi nevét) adja neki. Ő pedig az álom szerint nem volt más, István, a hívők közül legelső, ki Jézusért a mártírkoronát kiérdemelte.

A Hartvik püspök által a 12. században írt legendában olvashatjuk: „hisszük, hogy Isten is ezt akarta, mert ami István a görög nyelvben, korona a latin beszédben. Mivel Isten azt óhajtotta, hogy e világban is királyi hatalom koronázza, s a jövőben váltsa fel az örökké tartó boldogság koronájával, kijelölte őt az örök, el nem múló dicsőség elnyerésére.”
De addig még nagyon sok munka várt rá, mert ugyan apja, Géza fejedelem, 997-ben közvetlenül a halála előtt főúri esküt vett, hogy hű alattvalói Istvánt fogják támogatni a trónutódlási harcban, – és ezzel is megpróbálta István erejét növelni, biztosítani, volt nagy erővel rendelkező, a régi rendet pártoló ellenfél is.
Az akkor még erős nomád szokás szerint ugyanis Koppány ( Géza vérrokona, a nemzetség legidősebb férfitagja) a szeniorátus elve alapján magának követelte a hatalmat és régi magyar sztyeppei hagyomány alapján feleségül akarta venni Sarolt fejedelemasszonyt, Géza fejedelem özvegyét.
Géza családja és követői ellenben a nyugatról érkező, e hazában új szokás- a primogenitúra elve alapján Istvánnak szánta a hatalmat, ezen elv ugyanis az elsőszülött fiú hatalmát védi.
István és Koppány a hatalom megszerzése miatt szembe került egymással – a mindent eldöntő ütközetre pedig Veszprém és Várpalota között került sor. István győzelmet aratott a pogány seregek felett. A történelmi jelentőségű ütközetben Koppány is életét vesztette. István,
Koppány testét felnégyeltette, hogy így demonstrálja erejét, valamint elriassza a további ellenállástól a régi rend híveit.
Szent István egész életében, egészen 69 éves korában bekövetkezett haláláig Magyarország megerősítésén fáradozott.

Korát megelőző diplomáciai és politikai érzékének köszönhetően ezt siker koronázta, és erőfeszítései pedig az egész magyar történelem legnagyobb, legnagyszerűbb államférfiává avatta. Olyan történelmi nagyságú ikonná vált, akiről kijelenthető, hogy politikai, vallási és társadalmi szempontból is megteremtette MAGYARORSZÁGOT és kijelölte azt az utat, amely az élhető jövőbe vezetett.
A magyar katolikus egyház „megszületése”, kialakulása is az ő nevéhez köthető, hiszen ő volt az, aki szerzetes papokat hívott a szomszéd országokból keresztény útra térő hazánkba – Bajorországból, Csehországból, Olaszországból is hívott be bencéseket.

Hazánk déli részeire pedig a görög bazilita rend férfi és női tagjait hívta be.
A Pannonhalmi apátságot ő alapította, de mellette számos kolostort is létesített, amelyek szerepe elévülhetetlennek bizonyultak a keresztény tanok terjesztésében és megerősítésében.
István a vasárnap megszentelését is elrendelte és elérte, hogy minden tíz falu építsen egy templomot a hitélet gyakorlása okán.
„Saját költségén emelt Esztergomban, palotája közelében székesegyházat, Veszprémben női apátságot emeltetett, és fölépítette Budán a Szent Péter és Pál-templomot.”
István király 1038. augusztus 15-én, Mária mennybemenetelének egyházi ünnepnapján bekövetkezett halálakor egy erős, keresztény értékekkel áthatott országot hagyott az utókorra, hagyott ránk. Ránk, akik alig ismerjük már azt a korszakot, amelyben élt, amelyben szembe ment a fél világgal, hogy ez az ország az akkori történelmei körülmények között megmaradhasson, mi több jelentős állammá válhasson. Olyan állammá, amely képes úgy megőrizni hagyományokat és értékeket, hogy közben nyitott marad, és együttműködésre valamint fejlődésre is képes azon az úton, amelyet Szent István kijelölt.
„I. István királyt, Gellért püspököt és Henrik – vagyis Imre herceget – 1083-ban, I. László király uralkodása idején, VII. Gergely pápa engedélyével avatták szentté.”
Felhasznált források:
https://www.magyarkurir.hu/kultura/szent-istvan-kiraly-magyarorszag-fovedoszentje
https://honvedelem.hu/hirek/istvan-kiraly-elete-es-halala.html