30+ írásos és videós anyaggal, 15+ szakértővel, havi élő, online előadásokkal, kapcsolódó zárt közösséggel a családokért

A Ficsak Családi TudásTár (FICSATT) célja, hogy egyfajta online lexikonként tudja forgatni a használója és megbízható, hiteles információkhoz jusson a gyermekek egészsége, nevelése vagy a család jövőjének tervezése kapcsán.

Ez egy hiánypótló kezdeményezés hazánkban, ahol először épül és fejlődik folyamatosan egy olyan megbízható, szakértők által írt tudásanyagok köré közösség, amiknek szerzői mind a magyar társadalmat érintő problémákkal foglalkoznak, kizárólag magyar nyelven publikálva. Családi, mert generációkat, szülőket, gyermekeket és a családokat – tágabb értelmezésükben is – érintően, igen széles témaköröket ölelnek fel a szakértők által elkészített anyagok.

Kiemelt figyelmet szenteltek a Családi TudásTár megvalósítása során annak, hogy az édesanyák ne csak a családi élet, a gyermekek fejlődése kapcsán, hanem a saját maguk, női létük, testi-lelki egészségük építéséhez is szakértői segítséget kaphassanak.

A Családi TudásTárba felkerülő tudásanyagok összeállításában közreműködő, 15+ szakértő egytől-egyig elismert, tapasztalt és gyakorlott szakember a saját szakterületén.

Vannak anyagok biztonságos internet oktatótól, diabetológus szakorvostól, gasztrobloggertől, gyermekjóga oktatótól, gyermekorvostól, life és business coachtól, logopédiustól, meseterápiás csoportvezetőtől, népzene tanártól, óvodapegdagógustól, pénzügyi szakértőtől, plasztikai és égés-sebész szakorvostól, pszichopedagógustól, szociálpedagógustól, védőnőtől.

A TudásTár áprilisban nyitotta meg először kapuit, már közel 1000-en csatlakoztak, de továbbra is várják az érdeklődőket. Április 30-ig várják még a csatlakozókat – a jelentkezés teljesen ingyenes -, utána lezárják a jelentkezési lehetőséget, és legközelebb 2022 őszén nyitják majd csak meg újra a csatlakozást. 

Itt érhető el >> https://csaladitudastar.hu/csatlakozz/

Családi TudásTár ONLINE bemutató konferencia
2022. Április 27. szerda, 18:30

A körülbelül másfél órás rendezvény célja bemutatni, hogy az előadásokhoz hasonlóan milyen változatos és minőségi témákat lehet elérni a folyamatosan bővülő kínálatban a TudásTár oldalán.

Közelebbről is megismerhetik az érdeklődők a TudásTár anyagai mögött álló szakértőket, gyakorlati tudásukat, megbízhatóságukat és a mentorálási képességüket.

Regisztráció itt érhető elà https://csaladitudastar.hu/bemutato-konferencia/

Program/előadások:

Dr. Kollák Zita gyermekorvos, nefrológus: Bepisilés gyermekkorban – mikor probléma?

Vrábel Kriszta gasztroblogger, ételfotós: Egészségesen a hétköznapokban akár már egészen pici kortól

Andráska Zsófia sikertréner, life és business coach és Bagó Renáta logopédus beszélgetése:

A nyelvi késés és a nyelvi zavar kihatása az egyénre és a családra pszichológiai és logopédiai megközelítésből Most a csatlakozás a Családi TudásTárhoz és a részvétel a bemutató rendezvényen INGYENES, de regisztrációhoz kötött.