Fiatal Családok Klubja (FICSAK) idén is az online térben rendezi meg a hagyománnyá vált Családszervezetek Adventi Vásárát és Gyűjtését, melyben kiemelt partnere a méltán népszerű Ringató Alapítvány.

A FICSAK immár hatidik éve segít az ünnepek közeledtével a bajba jutott családokon. Minden évben több szervezettel karöltve rendezik meg a Családszervezetek Adventi Vásárát és Gyűjtését. A befolyt összegből pedig évről-évre hasznos és életmentő segítséget nyújtanak egy olyan szervezetnek, akiknek munkája rendkívül fontos a családok életében. Idén a vírus miatt a gyűjtés és vásár az online térben valósul meg.

“A járványhelyzet miatt a gyűjtést – akárcsak tavaly – idén is az online térben tartjuk meg. A 26-án megrendezésre kerülő Mini Vásárban az akció fővédnöke, Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége és lányuk, Áder Júlia által készített adventi koszorúkat lehet megvásárolni a Ficsak Facebook oldalán.” – mondta Király Nóra, a FICSAK alapítója.

Az idei adventi gyűjtésünk teljes bevételét egy Új Családi Otthon kialakítására szánjuk, amely teljes ellátást és menedéket ad majd az arra rászoruló családoknak. A járványhelyzet miatt is különösen fontosnak tartom, hogy segítséget kaphassanak a családon belüli erőszak áldozatai. A célunk legalább másfélmillió forintot! – ismertette a 22-én tartott sajtótájékoztatón Király Nóra.

Nyitrai Zsolt ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott azt mondta: már hagyomány, hogy a családszervezetek összefognak, és jótékonysági gyűjtéseket szerveznek az advent időszakában. Egyúttal rendkívül példaértékűnek nevezte az ilyen jellegű összefogást, valamint közös gondolkodást és cselekvést.
Magyarországon több mint 60 ezer civil szervezet, egyesület és alapítvány működik – jelezte, majd kiemelte, hogy számíthatnak a kormány támogatására azok, amelyek társadalmi értéket képviselnek és a közösségi célok megvalósulásáért dolgoznak.
Nyitrai Zsolt szavai szerint a magyar kormány nemcsak erkölcsileg, hanem anyagilag is támogatja ezeket a civil szervezeteket. 2010 óta két és fészeresére nőtt az állami támogatásuk, míg 2010-ben ez 144 milliárd forint volt, mára ez az összeg 354 milliárd forintra nőtt – fűzte hozzá.


A kezdeményezésben résztvevő Dér Heni énekesnő, kisgyermekes édesanya a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: “akiknek most zajlik a gyűjtés (.), számomra igazi hősök”. Kitért annak fontosságára is, hogy a nehéz helyzetbe került édesanyák baj esetén merjenek szólni és szakember segítséget kérni.


Gróh llona, a Ringató alapítója a többi között elmondta, hogy kisgyermekes családoknak szóló zenei, művészeti nevelési programjuk olyan érzelmi megerősítést adhat a szülőknek, amelyre az anyaotthonban élőknek van igazán szükségük. Gróh Ilona egyúttal a Ringató Facebook-oldalán tartandó online karácsonyi foglalkozásra hívta a kisgyermekes családokat november 28-án 10 óra 30 perctől, amelyen egy belépő árával támogathatják a “Lea” Anyaotthont.

Az gyűjtés kiegészül még egy igazi karácsonyi hangulatú Mini Vásárral. Az eseményre a Ficsak Családi Központ udvarán kerül sor november 26-án. Az érdeklődőket forralt borral, meleg teával és finom süteményekkel várjuk. Az ünnepre hangolódás jegyében pedig aki szeretné, maga készítheti el az adventi koszorúját. Regisztráció >> https://forms.gle/oMZtLkmKduYTS5am9