(Szerző: Kassai Etelka)
A Fiatal Családosok Klubja és a Családszervezetek jóvoltából idén 5. alkalommal kerül sor olyan adventi jótékonysági akcióra, amely egy-egy gyermekeket támogató-mentő szervezet számára gyűjt adományt ahhoz, hogy küldetésüket még hatékonyabban tudják végezni.
Idén a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat munkáját szeretnénk segíteni és ez alkalommal Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat sajtószóvivője, kommunikációs szakember, valamint Peller Anna színművésznő, az RTL Klub Reggeli műsorvezetője is az ügy mellé állt. A művésznővel beszélgettünk a döntéséről, annak hátteréről és ünnepi érzésekről.
Mit jelent számodra az Advent?
Peller Anna (P.A.): Azt az időszakot, ami segít tudatában lenni annak, milyen jó együtt élni, családban létezni. Szeretem ezt az időszakot, mi is várjuk az Ünnepet, mi is meggyújtottuk már az első fényeket az adventi koszorún. A férjem kérte azt is, süssek már egy kis előkarácsonyi linzert – ami tagadhatatlanul az egyik kedvenc a családban. Ma is azt sütöttünk – közösen a gyerekekkel. Imádok sütni, főzni, etetem a családot. Ezt láttam a saját gyerekkoromban is, mindig főztek a szüleim, a nagyszülők is, mindig volt terített asztal.
Számunkra ez nagyon fontos, sőt, ez a legfontosabb: együtt lenni a családdal és közösen megélni a szép pillanatokat.
A karácsony is ennek jegyében telik, ha jól sejtem.
Peller Anna (P.A.): Természetesen. A teljes család együtt ünnepel. Jövünk-megyünk, finomakat főzünk, eszünk, az unokatestvérek, a gyerekek együtt játszanak. Néha a teljes család társasozik, szituációs játékokat játszunk. Nagyon vidám órák ezek. Bár nem tudom, a jelenlegi helyzetben hogyan tudjuk ezt megvalósítani, vagy mi marad meg ebben az évben az eddigi hagyományokból, de azért igyekszünk a szabályok betartása mellett is a lehető legtöbbet megőrizni abból az örömből, ami jellemzi az ünnepünket. Nagy a család, és közel lakunk egymáshoz. Csak ebben az utcában, ahol lakunk, 22 rokon él együtt. A szüleim, nagynénik, unokatestvérek. Szinte naponta látjuk egymást, találkozunk, rendkívül szoros a kapcsolódás a hétköznapokon is, ilyenkor azonban még jobban felerősödik. Számomra meghatározó, megtartó tér és közeg a család.
Ahogy látom, azért a családon kívül is szép érzésekkel közeledsz mások felé.
Én egy burokban éltem, élek, gyönyörű gyerekkorom volt és most is teljes az életem. Ez viszont nem jelenti azt, hogy ne látnám meg, ha valaki más bajba kerül vagy segítségre van szüksége. Különösen a gyerekek sorsa érdekel, a kiszolgáltatottságuk kavar fel, vagy ha bajba kerülnek. Így kerültem kapcsolatba a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálattal is.
Pár éve párommal, Mikivel megnyertük az RTL Klub Nyerő Páros vetélkedőjét, ahol egy (számunkra) jelentős összeget nyertünk. Akkor úgy döntöttünk, hogy nem tartjuk meg a teljes nyereményt- mert egyszerűen nem lehetünk annyira önzőek, hogy csak magunkra gondoljunk- így kerestünk egy olyan szervezetet, amely gyerekeken segít. Ez nekem nagyon fontos volt. Akkor találtunk rá a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálatra, és azóta is figyelem a munkájukat. Sőt, ha a városban, valahol meglátom a kocsijukat, ahogy száguldva hoznak-visznek kisgyereket, amikor mentenek – minden alkalommal megdobban a szívem. Nekem nagyon fontos az általuk végzett munka, így, amikor felmerült a gondolat, hogy az új rohamkocsi felállítására és a speciális hordágy beszerzésére irányuló adventi adománygyűjtés mellé álljak, azonnal rábólintottam.
A múlt héten meg is tekinthettem egy gyermekmentő rohamkocsit belülről és nagyon felkavaró volt, amikor láttam a felszerelést. Az ember nem is gondolná, hogy a gyerekek méretéhez, igényeihez igazodó eszközök is léteznek, vagy hogy azok nélkül nem valósítható meg maradéktalanul a mentés. Például a lélegeztetéshez szükséges intubációs készülék is olyan picike, belesajdult a szívem a látványba.
Jó, hogy vannak, segítenek, és ugyan tiszta szívből azt kívánom, ne kerüljön egyetlen gyermek se bajba, tudjuk, hogy sajnos néha megtörténnek dolgok, és olyankor nagyon is fontos, hogy egy ilyen kocsi a megfelelő eszközökkel felszerelve tudjon azonnal indulni, segíteni, menteni. Számomra nem kérdés, hogy hatalmas szükség van a munkájukra, örülök, ha segíthetek nekik, vagy rajtuk keresztül a gyerekeken.
Ha te is szeretnél segíteni és lehetőségeidhez mérten hozzájárulni a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat munkájához, a speciális hordágy beszerzéséhez, és az ehhez szükséges speciális lélegeztetőgép rögzítőhöz, ezzel az új rohamkocsi útba indulásához, akkor az adjukossze.hu oldalán megteheted. Jelenleg 2,5 millió forintnál tart a gyűjtés, de 2,7 millió a cél. Segíts Te is à https://adjukossze.hu/kampany/mentsnk-meg-egyutt-minel-tobb-gyermeket-2124
Forrás: ficsakblog.hu