A járványügyi helyzetben a családok ereje megsokszorozódott. Ez azonban azzal járt, hogy a szülőkre még az eddigieknél is több feladat hárult, ez legtöbb esetben a nőket, anyákat érintette leginkább.  Ennek megfelelően a hagyományos női szerepek megváltoztak, átíródtak. A világjárványtól függetlenül is sokkal több feladatot látnak el most a nők, mint több generációval ezelőtt. És ebben a megváltozott világban az édesanyák és édesapák szerepe még hangsúlyosabb. A felgyorsult világban, amiben most gyermekeink felnőnek fontos, hogy a szülők jó példával járjanak gyermekeik előtt. A Fiatal Családosok Klubja “Női Erő – a nők ereje és védelme” című konferenciáján is erről beszélgettek a kerekasztal résztvevői.

„Az emberiséget a nők szülik. Az ő testükben fogan meg az új nemzedék. A párunkra nagyon nagy szükség van, hiszen ő áll mellettünk az életünk folyamán” – mondta Keresztes Ilona Prima Primissima díjas vezető szerkesztő a konferencián.

A “Női Erő – a nők ereje és védelme” c. konferencián lezajlott kerekasztal beszélgetés felvételéből megtudhatjuk, hogyan gondolkodnak a résztvevők (Sebestyén Júlia Európa-bajnok műkorcsolyázó, Keresztes Ilona Prima Primissima díjas vezető szerkesztő, Dr. Breyer Helga belgyógyász, Orosz Barbara producer és Lánczi Tamás politológus) a média gyermekeinkre gyakorolt hatásáról, hogyan gondolkodnak a gyermekek jövőjéről, a világban betöltött szerepükről.

A 2020.03.06-ai nőnapi „Női erő – a nők ereje és védelme” c. konferencia kerekasztal beszélgetését itt tudod megnézni: