“Apukámnak készítettem” – a Ficsak játékos formában szeretné felhívni a figyelmet az édesapákra

Apa nélkül nem kerek a világ!

A Fiatal Családosok Klubja Egyesületének legfontosabb célja, hogy segítse a családok életét, illetve megismertesse a családos életforma örömeit. Májusban az édesanyák kerültek figyelmünk középpontjába, egy különleges online eseményen ünnepeltük őket a Ringatóval karöltve, júniusban pedig immár hagyományosan az édesapáké a főszerep, akiket szintén méltó módon szeretnénk megünnepelni.

Az idei apák napjára a helyzetre való tekintettel egy szűkebb körű, családias eseményt szervezünk, emellett viszont egy nagyszabású, online, figyelemfelhívó játékot is indítunk. Szeretnénk, ha ez az apák napja is emlékezetes élmény maradna mind a gyermekek, mind az apukájuk számára. Hiszen a születés első percétől kezdve ugyanúgy óriási jelentőséggel bír a kicsik életében az édesapjuk is.

 

Nagyszabású játékos figyelemfelhívás az Apák Napjára

Az apák napja egy világszerte ünnepelt nap, ahol az apaságot, az apákat ünnepeljük. A világünnep az USA-ból indult el, ott 1972-ben vált hivatalos ünnepé. Magyarországon csak 1994-ben indítottak mozgalmat az apák napja bevezetésére, de évről-évre nő a népszerűsége. Nálunk minden évben június 3. vasárnapja apák napja, ami idén június 21-ére esik.

Mi, a Fiatal Családosok Klubja is szeretnénk hozzájárulni az apák megünneplésének elterjedéséhez, ezért egy játékos, online felhívást indítunk egy szívhez szóló, “Apukámnak készítettem” nyereményjátékkal.

Játékos felhívásunk célja az, hogy a gyerekek saját alkotásaikkal mutassák meg, hogy milyen fontos számukra az édesapjuk, és azzal köszöntsék őket.

A  játék FŐDÍJA:

🎁 egy Állati családi hétvége a RoBirtokon dézsafürdőzéssel, lovaskocsizással (4 személy részére, 120.000 Ft értékben)

További nyeremények:

🎁 10 db családi meghívó a Ficsak Apák napi ünnepségre, június 21-ére a Ficsak Családi Központban

🎁 10 db családi belépő a RoBirtok Élményközpontba

 

JÁTÉKRA FEL!

Kedves gyerekek!
Készítsetek apukátoknak, nagypapátoknak egy kis meglepetést. Rajzolhattok, festhettek papírra vagy az aszfaltra, írhattok, építhettek a homokba, amit csak szeretnétek. Idézzétek fel egy kedves közös emléketeket, vagy készítsetek bármit, amit csak szeretnétek apukátoknak. Ha elkészültetek, kérjétek anyukátok segítségét, hogy fotózzon le titeket a remek alkotásotokkal, majd ezt a fotót küldjétek el a Ficsak Facebook oldalán az “Apukámnak készítettem” poszthoz kommentben június 15-én  éjfélig, és hívjátok meg a játékra 2 barátotokat, taggeljétek be őket itt a posztnál, hogy ők is ünnepeljék velünk az Apák napját!

Várjuk a kreatívabbnál kreatívabb alkotásokat, mellyel az apukákat köszöntitek! 🙂

 

Amit mi kérünk:

  • kommentben csatoljatok egy vagy több képet az elkészült rajzról, alkotásról a gyermekkel,
  • és hívjátok meg a játékra 2 barátotokat, taggeljétek be őket a posztnál, hogy ők is ünnepeljék velünk az Apák napját!

Még egyszer a fődíj:
🎁 egy Állati családi hétvége a RoBirtokon dézsafürdőzéssel, lovaskocsizással (4 személy részére, 120.000 Ft értékben)

További nyeremények:
🎁 10 db családi meghívó a Ficsak Apák napi ünnepségre, június 21-ére

   

🎁 10 db családi belépő a RoBirtok Élményközpontba

   

A Játék időtartama:

A játék 2020.06.08. 18:00 órától – 2020.06.15. 24:00 óráig tart. A sorsolás ideje: 2020.06.16. 11:00
Az eredményhirdetésre a sorsolás időpontjától számított 10 órán belül kerül sor a Ficsak Facebook oldalán.

A játékban mindenki rész vesz, aki kommentben a az “Apukámnak készítetttem” poszt alatt csatol legalább egy képet a gyerekről az elkészült rajzzal, valamint meghívja 2 barátját a játékra. Közülük sorsolással választjuk ki a nyerteseket.

💕 Hiszen tudjuk jól, Apa nélkül nem kerek a világ! 💕