Minimális személyi kontaktus mellett valósulnak meg a beiratkozások az óvodákba és általános iskolákba – közölte a köznevelési államtitkár, Maruzsa Zoltán pénteken az M1 aktuális csatornán.

Elmondta: a beiratkozás ütemezésével kapcsolatos döntésről az összes óvodát és általános iskolát még a mai napon értesítik. A szülők e-mailben, illetve telefonon, valamint a KRÉTA rendszeren keresztül tudják majd jelezni gyermekeik beiratkozási szándékát.

  • A nem körzetes óvodákban a beiratkozási időszak április 2-20. között lesz, majd 21-én a körzetes intézmények, hivatalból, automatikusan felveszik az addig máshova nem jelentkezőket.
  • Az általános iskolák esetében nagyon hasonló a metódus, azzal a különbséggel, hogy a jelentkezés április 6-24. között zajlik majd a nem körzetes, április 28-áig – hivatalból – a körzetes iskolákba való beíratás.

Az Oktatási Hivatal minden körzetes intézmény fenntartójának már a hó elején átadta a hozzá tartozó gyermekek adatait.

Maruzsa Zoltán az érettségivel kapcsolatban azt mondta, hogy több forgatókönyvön is dolgozik a kormány, és kellő időben megszületik a döntés. A veszélyhelyzetben a digitális oktatásra történt átállással kapcsolatban az államtitkár azt mondta, nagyon büszke arra, amilyen „gyorsasággal és innovációval” történt meg, ezért köszönet illeti a pedagógusokat.

(MTI)

(Kiemelt kép: illusztráció. Fotó: Ari Gábor)