A SZÍV világnapja alkalmából, melyet minden évben szeptember hónap utolsó vasárnapján ünnepelnek, bejelentést tettünk, miszerint a IV. Családszervezetek Adventi Jótékonysági Vásárának kedvezményezettjei, 2019-ben a szívbeteg gyermekek.
Vásár immár negyedszerre a hazai családszervezetek szervezésében
A hazai családszervezetek, köztük mi is, a Fiatal Családosok Klubja, egész évben azon dolgozunk, hogy a családok életét segítsük. Az adventi időszak pedig kiemelten fontos életünkben, hisz ez évben már negyedszer fogunk össze egy jótékony cél érdekében. Minden évben közösen kiválasztunk egy nemes ügyet és egy alapítványt, akiket minden erőnkkel támogatunk. Az idei esemény középpontjában a szívbeteg gyermekek állnak majd, a támogatott szervezet pedig nem más, mint az Okkal dobban Alapítvány.
Az ügy ismét nagyon fontos, hisz Magyarországon 18-20.000 gyermek él valamilyen szívfejlődési rendellenességgel, de mégis nagyon keveset hallunk róluk, ezáltal mind a lelki, mind az anyagi támogatottságuk is elmarad egyéb súlyos betegségből gyógyult gyermekekhez képest.
Családszervezetek IV. Adventi Jótékonysági Vására
Egyedülálló az összefogás, melyet minden évben tanúsítanak a családszervezetek, akik hosszú hónapokig készülnek a vásárra. Kézműves termékekkel, szebbnél-szebb karácsonyi holmikkal töltik meg az asztalokat. A meghitt hangulatú vásárt december 1-jén tartjuk meg, ezúttal a MOM Sport Rendezvényközpontban, az esemény fővédnöke Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége lesz ez évben is. A rendezvény megálmodója Király Nóra, a FICSAK alapítója, Újbuda alpolgármestere.
Az Adventi Jótékonysági Vásár történelme
2016: a daganatos gyermekek és családjaik támogatása
2016-ban indult a vásár, amikor az Őrzők Alapítvány javára kezdődött el a gyűjtés. Az alapítvány több mint 25 éve segíti a leukémiás- és daganatos gyermekek gyógyulását. A támogatásukra szervezett adventi jótékonysági vásár bevételét egy családi apartman felújítására fordították annak érdekében, hogy a szülők a kezelések ideje alatt is beteg gyermekük közelében tartózkodhassanak.
2017: a koraszülött kisbabák támogatása
A nemes cél a következő évben sem maradt el, hisz a Melletted a helyem Alapítvány támogatásával a koraszülött kisbabákat helyeztük fókuszba. A II. Adventi Jótékonysági Vásárnak az volt a célja, hogy öt kórházba kerülhessen olyan eszköz, mellyel a pici babák anyatejes táplálását tudják hatékonyan támogatni,  melyekkel növelni lehet a korán érkezett picik túlélési esélyeit.
2018: a siket és nagyothalló gyermekek támogatása
Ebben az évben a cél az volt, hogy felhívjuk a figyelmet a hallássérültek sajátos kommunikációs problémáira, s az ennek következtében fellépő életminőségbeli hátrányok megoldására. A jelnyelvet használó közösség saját erejéből sokszínűen és számtalan kommunikációs felületen évtizedek óta próbálja láttatni, megismertetni és megszerettetni a jelnyelvet.
Ezt segíti elő a foglalkozás, mely a Jelnyelvi Játszótér nevet viseli és az összegyűlt összegből a program egy éves fenntartási költségét tudtuk finanszírozni a családok nagy örömére.
A szívünk kerül középpontba 2019-ben
A IV. Adventi Jótékonysági Vásár célja amellett, hogy szeretnénk felhívni a figyelmet a szívbetegségben élő gyermekekre, az, hogy az Okkal dobban Alapítványon keresztül a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet (GOKI) Gyermekszív Központja számára egy un. operatív nyitott inkubátort lehessen megvásárolni, amely a kritikus állapotú újszülöttek ellátásához nélkülözhetetlen eszköz. Ezt az inkubátort az intézmény már évek óta szeretné beszerezni.
Az Okkal dobban Alapítvány küldetése
Az Okkal Dobban Alapítvány célja támogatást nyújtani a Magyarországon élő veleszületett és szerzett krónikus betegségben szenvedő gyermekek és hozzátartozóik részére, az egészségügyi ellátásuk szakmai és tárgyi feltételeinek javítása. Egészségügyi intézményekben technikai fejlesztések megvalósítása, ezzel professzionális diagnosztikus és terápiás eljárások alkalmazásának támogatása. A krónikus beteg gyermekek gyermekgyógyászati innovatív fejlesztések, kutatások támogatása, gyermekorvosi ellátás prevenciós feladatainak támogatása. Szűcs Gabriella alapító, és Dr. Tordas Dániel kuratórium tag a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Gyermekszív Központtal karöltve 2014 óta főszervezői a mai napig Magyarországon egyedülálló szívbeteg gyermekek táborának, amelyet a Gyógyító Szent Erzsébet Tábor finanszíroz.
2018-ban fogalmazódott meg bennük, hogy szervezett formában egy alapítvány keretein belül szeretnék a céljaikat megvalósítani a krónikus beteg gyermekek és családjaik számára. Hazánkban a gyermekkori szívbetegségek a társadalom számára ismeretlenek, így a gyermekek és az őket gyógyító intézmények támogatottsága is messze elmarad attól, amit ennek a betegségnek a gyakorisága jelentene. Ezért az Alapítvány egyik fő célja, hogy a szívbeteg gyermekek gyógyításához és gyógyulásához szükséges eszközöket és körülményeket megteremtse. Ebben nyújt hatalmas segítséget ez az összefogás!