A fegyelmezés célja, hogy a gyerek viselkedését megfelelő irányba terelje. Hagyományos értelemben ezt jutalmazással vagy büntetéssel lehet elérni – ám ezek nem változtatnak a gyermek belső hozzáállásán, csupán külső befolyásoló tényezők maradnak.
Mielőtt továbbmennénk, szeretnénk figyelmedbe ajánlani egy témába vágó előadást:
Vida Ágnes pszichológus 2024. február 27-én 17-órától beavat a pozitív nevelés rejtelmeibe, ahol többek között a következő kérdésekre kaphatsz választ:
- Miért rosszalkodik a gyerek?
- Miért nem hallgat ránk?
- Hogyan tehetjük őt együttműködővé?
- Mi a hatékony szülő-gyermek kommunikáció titka?
- Hogyan teremthetünk olyan szülő-gyermek kapcsolatot, amiben a gyermek „magától” együttműködővé válik és amely a kamaszkorra is megmarad?
Az előadás ingyenes, de regisztrációhoz kötött: >> REGISZTRÁLJ ITT! <<
Most pedig térjünk vissza oda, honnan is indult a pozitív fegyelmezés és miről szól?
Alfred Adler és Rudolf Dreikurs pszichiáterek már az 1920-as években kimondták a demokratikus nevelés elveit, mely szerint a gyerek elsőrangú szükséglete a valahova tartozás és a kötődés megélése. A viselkedésproblémák hátterében pedig az áll, hogy ez az igény nem tud megfelelően megvalósulni és a gyermek a környezet számára nem elfogadható módon igyekszik megkapni azt a figyelmet és törődést, amire szüksége van. A pozitív fegyelmezés arra törekszik, hogy megértse a gyerek viselkedése mögötti indítékot, érzelmi szükségletet.
Ez a szülőktől teljesen más hozzáállást kíván, mint ahogy minket neveltek.
A szemléletmód alapelvei:
- egyidejű határozottság és a kedvesség a szülők részéről, példamutatással
- a gyermek érezze, hogy fontos és a közösséghez tartozik
- meg kell érteni a gyerek viselkedését és érzelmeit, hogy a megfelelő szükségletre tudjunk reagálni
- életviteli és szociális készségeket tanít, együttműködésre, empátiára építve
- arra bátorítja a gyerekeket, hogy felfedezzék, mire képesek, használják problémamegoldó képességüket mások érzéseinek figyelembevételével
A pozitív fegyelmezés legfőbb eleme a példamutatás, ami a szülők részéről is önismeretet kíván.
Lássunk néhány konkrét példát a pozitív nevelésre!
- alakítsunk ki olyan életvitelt, ami a saját mentális jóllétünket szolgálja, így higgadtabbak tudunk maradni nehezebb helyzetekben is – a saját szülői viselkedésünkért mi vagyunk a felelősek
- ahelyett, hogy azt mondanánk meg a gyereknek, mit nem szabad, mondjuk el, mit tehet
- vegyünk részt minél többet gyermekünk életében, csináljunk közösen dolgokat, így könnyebben megérthetjük a viselkedését
- az erőfeszítést értékeljük, ne csak a végső sikert
- ahelyett, hogy mindent elvégeznénk helyette, ajánljuk fel a segítségünket
- tanítsuk meg felelősséget vállalni saját tetteiért
- vonjuk be a családi élet kereteibe, adjunk neki mozgásteret: például mindenki kiveszi a részét a házimunkából, de eldöntheti, mit fog elvégezni ő
- hagyjuk, hogy tanuljon a hibáiból, és próbálja ő megkeresni a megoldást
„Semmi olyat ne tegyél meg a gyerek helyett, amit maga is képes megtenni, mert ha túl sokat teszünk meg helyettük, akkor megfosztjuk a gyereket a tanulás/gyakorlás lehetőségétől, melynek révén kialakulhatna bennük a bizonyosság, hogy ők maguk is képesek megtenni, elvégezni dolgokat. A társadalmi felelősségvállalás tanításának első lépcsője, ha önállóságra tanítjuk a gyermekeket. Az önálló gyermekből önálló felnőtt válik, aki készen áll arra, hogy másoknak segítsen, és amikor megteszi, rendkívül ügyesnek és rátermettnek érzi majd magát benne.” (Rudolf Dreikurs)