Hatalmas a tolongás az üzletekben- karácsony előtt mindig ez van. Ugyanazok a mondatok repkednek a szikrázó, villogó fények között, ugyanaz a tanácstalanság: mit vegyek?
De mi lenne, ha egyszer nem az lenne a kiinduló kérdés, hogy mit vegyünk másoknak, hanem egyszerűen az: „Mit adjunk másoknak?”
Mert ha a pánik felé hajló „Mit vegyek?”kérdést megszelídítjük, átírjuk a csodaerővel bíró „Mit adjak?” kérdésre, az hirtelen megtelik értékes, érzelmi tartalommal.
Lehet, arra a kérdésre már könnyebb a válasz – meg persze nehezebb is egyszerre. Mert ahhoz a válaszhoz igazi figyelem kell, útkeresés embertől emberig. Szívtől szívig való lépegetés, a másik feltérképezése és a tiszta kíváncsiság arra, mit is szeretne, messze túl a tárgyakon….mire vágyik a másik?
Izgalmas, nehéz ez a különleges ünnepi közeledés, de érdemes ezen az úton elindulni, mert az így adott (kapott ajándék) öröme nem addig tart, amíg kibontjuk a csomagolásból és rácsodálkozunk egy újabb mécses tartóra, sálra, pénztárcára, parfümre. Kitarthat az öröm, akár egész éven át.
Mert mit is adhatunk másnak, aminek ő valóban örülne?
Mit adhatunk például a gyermekeinknek?
Leginkább időt, figyelmet, együtt töltött perceket. Olyan dolgokat, amiket esetleg nem lobogtat majd nagyhangon az osztálytársai körében, bár lehet, hogy igen. Lehet, hogy elmeséli majd a barátainak, hogy nem, nem kapta meg a legújabb vitriolosan drága kütyüt, de a család úgy döntött, hogy pár napra kibérelnek egy erdei lakot. És ott napközben az erdőt járták csendesen. Nagy volt a hideg, meg a hó, de kristálytiszta volt a levegő. Este meg közösen főztek, kukoricát pattogtattak, gyümölcsteát ittak vagy olvastak. És az milyen jó volt. „Képzeljétek egy cseppet se volt unalmas, mert… és itt jöhet mindenféle szép élmény… mókust is láttunk, meg jégcsapokat a fán, zúzmarát a csipkebogyókon, megfagyott pókhálót a bokrokon…. és az olyan szép volt, sose láttam még olyat.”
Csak egy pillanatra képzeljetek el egy ilyen beszélgetést, egy ilyen megnyilvánulást- mennyire emberi!
Nem korszerűtlen, nem ciki, nem lehetetlen – emberi. Ami mögött ott van a család, az összetartozás, a környező világ közös megtapasztalása és felfedezése. Ott van az ünnep.
Ugyanez igaz lehet más emberi kapcsolatban is. Akár párkapcsolatban is, ahol lehet az ajándék az újabb kínkeservvel kiválasztott ezüst karkötő, vagy nyakkendő helyett egy közös szánkózás – ha van hó. Ha nincs, akkor egy nagy kirándulás, séta a közeli parkban, erdőben.
Egy ismerősöm, egy a harmincas éveiben járó nő éppen ezt kérte párjától. Csak ezt, csak ennyit: szánkózzanak egy domboldalon. Gyerekkoruk óta ismerik egymást, gyerekként szánkóztak utoljára együtt. Én nem tudom, megvalósulhat e ez a karácsonyi álom idén. De ha igen, úgy sejtem, hogy ez az élmény igazi csodát hozhat abba a kicsit már fáradó kapcsolatba. Cinkosságot, sőt szövetséget- és az biztos, hogy azt se egy újabb illatszer, se egy ruhaüzlet kuponja nem hozhatná el.
Mit adhatunk hát másoknak?
Valami olyan, ami rólunk, meg arról a másikról szól. Olyan dolgot, ami összeköt, ami valódi élmény, ami garantálja az összesimulást.
Valami olyat, ami ebben az elidegenedett, ésszerűtlen és teljesen felesleges fogyasztásra szoktatott társadalomban kapaszkodó lehet.
Valami olyat, ami arra mutat rá, hogy LÁTJUK a másik életét, szükségleteit és ÉRZELMI igényeit.
Nagy veszteség érte egy barátunkat az évben? Magára maradt? Látogassuk meg és főzzünk neki egy kávét, teát vagy forró csokit. Igen, nagyobb erőfeszítést igényel a látogatás, a személyes jelenlét és gondoskodás, mintha kutyafuttában odalöknénk neki egy csomag kávét, hogy ’boldog karácsonyt”. A figyelmünk, a jelenlétünk, a szavaink, a közelségünk lehet az a tényező, ami erőt adhat neki a továbblépéshez. És az igazi ajándék, a másikkal meg talán csak letudjuk. Tollhegy a listán, Andris ajándéka is oké. Pipa.
Nehezen mászik fel már egy idős családtag a létrán, porosak a függönyei?
Látogassuk meg, másszunk fel helyette mi a létrára, szedjük le, öblítsük ki a függönyeit, őt meg ölelgessük meg….. Adjunk értékelhető mennyiségű időt és figyelmet neki. Szinte biztos, hogy hatalmas érték lesz számára az a látogatás és jobban örül majd neki, mint egy újabb műgyanta angyalkának, amit már amúgy se tud hova rakni.
A lista a végtelenbe nyúlhat, hiszen olyan sokféle ember és olyan sokféle kapcsolódás van. De ha önmagunkból adunk annak, aki szeret, akit szeretünk – nem lőhetünk mellé.
A cikk forrása: ficsakblog.hu