A kórház előtt találkozunk, – a bohócdoktorok, Dr. Frenki és Dr. Baki, még civilben, „beöltözés” előtt vannak. Ők sietnek, az ügyelet komoly dolog – meghatározott időben és ideig vannak a családok a gyerekek között. Alkalmazkodnak a kórházi élethez, mások számára felmérhetetlen tapintattal és rutinnal.
Átöltözés után a Fiatal Családosok Klubja egy kolléganőjével csatlakozhatunk hozzájuk, ők azt kérik tőlünk, amennyire tudunk, maradjunk közel, de érezzünk rá, mikor kell háttérbe húzódni. A jelszó felénk is a tapintat. Óvatos, megfigyelő pozícióba helyezkedünk, hiszen amíg ők sok év tapasztalatával rendelkeznek és otthonosan mozognak a beteg gyerekek között, mi kevesebb tapasztalattal felvértezve csöppenünk a környezetbe. Speciális helyzet, amikor a Piros Orr bohócdoktorai vizitelnek.
Nem tudom, nem észrevenni a változást az átöltözés előtti mozgás, kommunikáció és az átöltözés utáni viselkedés között. Nem átöltözés – átlényegülés megy végbe néhány perc alatt. Az öltözőbe még Rábavölgyi Tamás és Bakos Éva megy be, de az öltözőből két profi bohócdoktor, Dr. Frenki és Dr. Baki lép ki.
Párban dolgoznak, vizitelnek. Adják – veszik a poénokat, improvizálnak. Emelik és megtartják egymást, miközben végtelen gyengédséggel és érzékenységgel tapogatják le a szülők, a gyerekek aktuális érzelmi állapotát. Pontosan annyira mennek közel, vagy annyira hívják be egy-egy szituációba a beteg gyerekeket vagy szüleiket, amennyire az nem sok, nem kevés. Tapintatos minden reakciójuk és mint később megtudom, nem az a cél, hogy nevetést „csikarjanak ki”. Jelenlétükkel az atmoszférát tudják megváltoztatni még akkor is, ha a gyerek, a szülő egy kicsit se vonódik be a bohócdoktorok kínálta szituációba – hanem csendes megfigyelő marad csupán.
Már az is segít, már az is elvonja a figyelmet az aktuális gondokról, segíti az elrugaszkodást, más nézőpontot generál, kiemeli a beteget, a szülőt is abból a beszűkült állapotból, ami a kórházi tartózkodás velejárója.
El nem felejthető élmény és mélységesen sokat adó tapasztalás a vizit, amin nyomon követhettük a Piros Orr két bohócdoktorának munkáját.
El nem felejthető élmény megfigyelni az arcokon felragyogó mosolyok születését, a szülők megkönnyebbülését és háláját, hogy láthatják azt a sokat adó és sokat üzenő mosolyt. A gyerekek bevonódását és a csillogást a szemekben egy-egy bűvészmutatvány láttán. A büszke kis vigyort, amikor piros szivacsorr kerül egy-egy gyereknózira. Látni az elfogadást, a megkönnyebbülést, a játék kínálta könnyedséget és a varázslatot.
Azt, ahogy néhány perc alatt valóban megváltozik az atmoszféra. Ahogy eltűnnek a fehér falak, a csempék, háttérbe húzódnak a csipogó műszerek és a fájdalom. Megváltozik a levegő: tele lesz a kórterem színnel, friss levegővel, huncutsággal, derűvel, mágiával.
Dr. Frenki-vel és Dr. Bakival készült interjúnk talán ennél is többet mesél erről a csak látszólag könnyed, de óriási tudást és érzékenységet követelő munkáról.
………………………………………………………………………………………………………………………………………………..
Rábavölgyi Tamás, azaz Dr. Frenki 7 éve dolgozik a Piros Orr Alapítvány bohócdoktoraként.
Hogyan kerültél a csapatba?
Éppen Bakival dolgoztam korábban egy színházi projekten. Ő mondta, hogy van felvétel. Én akkor már drámapedagógiával foglalkoztam, meg közösségi színházzal is. Sokat mesélt a kórházban végzett munkájáról, én meg kedvet kaptam hozzá. Úgy vágtam bele, hogy lesz egy felvételi, és ha nem sikerül, maximum kapok egy workshop-ot és már azzal is elégedett leszek…
Aztán ez a workshop több körösnek bizonyult, két hónapig tartott, mire a kiválasztásig eljutottunk. Ám mire odáig elértünk, nekem már nagyon megtetszett ez a világ. Művészeti szempontból is, nem véletlen, hogy először színész akartam lenni, és csak utána jött a dámapedagógia. A bohócdoktorság pedig ezt a kettőt ötvözi – és éppen azokat a részeket, amiket én szeretek. Így mire eljutottunk a kiválasztásig én már tényleg NAGYON akartam, hogy felvegyenek.
Egyébként semmilyen meghatározó élményem nem volt gyerekként a bohócokkal kapcsolatban.
Mi volt az igazi motiváció? Mi volt, ami igazán vonzott ebben a feladatban?
A drámapedagógia egy kicsit mindig is jobban tetszett, mert ÉLŐ kapcsolat van a nézőkkel, erre a munkára pedig ez kivételesen igaz. Mindamellett fontos az erős színészi jelenlét is, aminek a feladat során megpróbálunk megfelelni. Ráadásul közvetlen a hatás, láthatom a reakciókat és az felemelő, nagyon is építő.
Emlékszel a legelső élményre-hatásra e munkával kapcsolatban?
Az egyik budapesti kórházban volt az első közvetlen élményem, ahol két nagyon súlyos állapotban lévő kisgyereknél voltunk – ők akkor is (azóta is) magatehetetlenül feküdtek, fekszenek.
Akkor lelkesedett mellettem két kolléga, hogy adott helyzetben mennyivel jobban reagáltak a gyerekek, mint előtte – lám már mosolyogtak is. Később a főorvos elmondta, hogy azok a gyerekek mindenre mosollyal reagálnak – a fájdalomra is. Akkor az nagyon erős tapasztalás volt és óriási hullámvasút számomra. Én a felépülésben reménykedtem, és kívülről, tapasztalatlanul azt hittem-azt láttam, hogy a felépülés jelét látom és aztán kiderült, hogy arról szó sincs.
De természetesen azóta már jobban érzékelem a jeleket.
Nagyon sok előfeltételezés van ezzel a munkával kapcsolatban. Amikor jelzek kollégáknak, hogy van felvétel, sokszor kiderül, hogy bármennyire is tisztelik ezt a tevékenységet és lelkesek, azért sokan mégse mernek közel kerülni ehhez a feladathoz. Nem könnyű ez a munka.
Te tudatában vagy annak a munkád során, hogy mi a cél? Hogy abból a csüggedt, fásult állapotból kell kiemelned a gyerekeket?
Erre rengeteg tanulmány született már, ami azt bizonyítja, hogy a jókedv, a derű, a nevetés milyen pozitív élettani hatásokkal bír. Így a válaszom, igen, természetesen tudom és e célnak megfelelően dolgozom.
Alapvetően párosan jártok vizitelni? Ez a módszertan egy eszköze?
Igen, a kórházi vizitek mindig párosával zajlanak, ez ad egy biztonságot, illetve eszközt is a kézbe ahhoz, hogy ha egy nagyon bezárkózott, nagyon maga alatt lévő vagy nagyon elutasító gyerekről van szó, akkor ott van a társ. Akkor nem akarunk az elutasító gyerekhez közel menni, nem akarunk vele feltétlenül kapcsolódni, hanem mi tudunk egymással „játszani”. Ő meg ennek szemlélője lehet. Így eggyel távolabbról nézheti ezt és akkor vonódik csak be, ha akar. Ez alól kivételt jelent az Intenzív Mosoly programunk, ahol egy bohócdoktor kísér végig egy gyermeket a műtét megelőző órákban egészen az altatásig.
Amikor néztelek munka közbe benneteket, néhány helyzetben úgy éreztem, a szülőnek van inkább szüksége arra, hogy egy keserű, szorongó helyzetből kiemeljétek.
Ezt nagyon jól láttad, nekünk fontos szempont, hogy felismerjük, az adott helyzetben kinek van igazán szüksége ránk. Nagyon érzékenyen kell „letapogatni” a szituációban lévő embereket és nagyon finoman szabad csak reagálni, hátrébb kell lépni akkor, ha a szülő éppen nagyon szorong, ha nem vevő ránk. Erre (is) fel vagyunk készülve – ahogy arra meg vannak eszközeink, hogyan mozdítsuk ki az elutasításból, ha a legkisebb jelét látjuk annak, van remény a szituáció „átírására”.
Fontos tudni, hogy nem azért vagyunk ott, hogy mindenképp nevetést, mosolyt „csikarjunk ki” gyerekből vagy a szülőből – azért vagyunk ott, hogy megváltozzon a légkör, és lehetőséget nyújtsunk a nehéz, reménytelen helyzetektől való eltávolodásra.
…………………………………………………………………………………………………………………………………………………………
Bakos Éva, Dr. Baki – 22 éve van ezen a gyönyörű pályán, több kollégával is dolgozik együtt, a vizitelések mellett az „INTENZÍV MOSOLY” programban is részt vesz, illetve egy esti – pizsamás meseprogramot is visz a gyerekeknek.
Hasonló módon kezdődött a pályafutása, mint Dr. Frenki-nek. Színészként olyan emberekkel dolgozott együtt, akik akkor már a Piros Orr bohócdoktoraként tevékenykedtek. Sokat hallott róla, megtetszett neki a feladat.
Ahogy mondja, amúgy is erős benne az affinitás, hogy nehéz helyzetben lévő emberekkel, gyerekekkel, csoportokkal foglalkozzon. Alapvető emberi minőség és érték nála a segítés. Dolgozott állami gondozott és sérült gyerekekkel is. Számára rendkívül fontos a színházi akadálymentesítés, jelenleg is audio-narrációs feladatokat vállal – 8 éve látássérült embereknek segít, hogy számukra is érthetővé, élvezhetővé váljanak a színházi előadások, televíziós műsorok, filmek.
Az ő motivációja így egy belülről fakadó, erős emberszeretet, amely több területen is utat talált.
Hatalmas tapasztalatod van a vigasztalásban is – te vagy az, aki időnként szó szerint „karban tartod az embereket”.
Igen, ez így igaz. Szívesen használom ezt a szóösszetételt a szó szoros és tágabb értelmében is. Hiszen sokszor találom szembe magam nagyon nehéz érzelmi helyzettel, ahol a szülők műtétre kísérik a gyereket, s amíg kísérik, addig tartják magukat, de amint becsukódik az ajtó a gyerek mögött… akkor összeomlanak.
Olyankor azzal tudok segíteni, hogy egy pillanatra megölelem, „karban tartom őket”. Néha „megtanítom” őket egymást karban tartani, vagy legalábbis megmutatom nekik – persze bohócosan, mint Dr. Baki -, hogy kell ezt csinálni. Már ettől a gesztustól csökkenhet az a mérhetetlen feszültség, ami a gyermekük műtétje alatt a legtöbb szülőt jellemzi.
Ez nem jelenti azt, hogy én vagy más bohócok sose sírunk, vagy nem érint meg nagyon egy- egy helyzet. És olyan is előfordult, hogy adott szituációban jön egy olyan érzelmi hatás, ami miatt akkor, ott kifordulunk a szobából. Kicsit kimegyünk a levegőre, vagy az öltözőbe…. és levesszük a piros orrunkat….
Alapvetően azonban – ahogy a kórházi személyzet más tagjainak is- a feladatunk professzionális. Tudnunk kell, hogy miért vagyunk ott, mi a cél, mi a szerepünk, mit szeretnénk elérni. Mi az atmoszférát változtatjuk meg – erőt adunk és vidámságot viszünk, az orvosok, ápolók meg gyógyítanak, ápolnak, ellátják a betegeket.
Ezen a területen tudatosnak kell maradnunk, de azért mi is emberek vagyunk- néha előfordul, hogy kibillenünk egy-egy percre a szerepünkből.
A bohócdoktorként való vizitelés mellett – amiről Dr. Frenki már mesélt nekünk, mondanál néhány mondatot az INTENZÍV MOSOLY programban végzett munkádról?
Az Intenzív Mosoly program a közvetlenül műtét előtt álló, műtétekre váró szülők-gyerekek körében folytatott munka.
A műtéti napokon olyan gyerekek is várakoznak a folyosón, akik ambuláns beavatkozásra várnak, meg olyanok is, akik régóta kórházban vannak, és úgy kerülnek a várakozók közé a folyosóra.
A műtéti napokon hosszú a várakozás- az adminisztráció vagy a kötelező vizsgálatok elnyúlhatnak.
Tapintható a feszültség. A gyerekek és a szülők is bizonytalanok, félnek és féltenek. Jól jön a mi segítségünk, a játék, a „beavatás”. Sokszor már az segít, ha egy fonendoszkóppal a nyakamban „vizitelek” közöttük: hogy játszunk az eszközzel, hogy játék közben nem csak elterelem a figyelmüket, de sok olyan dologgal is megismerkedhetnek, ami már nem lesz idegen „éles” helyzetben. Máskor meg mégis jól jön az elterelés, ha az orvos néhány szót szeretne váltani a szülővel, amit nem kell feltétlenül a gyermeknek is hallani.
Néha úgy érzem, híd vagyunk a beteg gyerekek, a szülők meg az orvosok, ápolók között– trauma nélkül, vagy kisebb traumákkal lehet oda-vissza közlekedni, kommunikálni, informálódni a két világ között.
Hallottam még egy nagyon szép programról, amelynek „tulajdonosa” is te vagy. Mesélnél a „Holnemvolt” esti mese programról?
Vonzódom a bábok, a bábozás felé is, dolgoztam is egy évet bábszínházban. Volt egy lehetőség az alapítványnál, lehetett ötletelni, pályázni új projektekkel. Nekem akkor jutott eszembe ez a dolog, hogy az esti mesék intimitását vigyük be a kórtermekbe.
Egy párnával és egy paplannal animáljuk a történeteket. E két tárgy az a kellék, amelyek segítségével a meséket elmeséljük. Az egyik a Csodálatos macska című, amit beviszünk a gyerekekhez. Ez egy nagyon szép régi, vietnámi mese, amely Madeleine Riffaud francia meseíró feldolgozása nyomán került be az európai meseirodalomba. Ebben az előadásunkban a paplan egyszerre a macska és az egér is, a fal, a szél és a csillagos égbolt is egyben.
A gyerekek nagyon szeretik – a csillagos égboltot különösen – amikor egy-egy gyerek fölé borítjuk, de természetesen itt is nagyon kell figyelnünk az egyéni igényekre és megélésekre. Hiszen az a cél, hogy a kórházi szorongást csökkentsük. Figyelnünk kell például arra, nehogy olyan gyerek fölé borítsuk a paplant, aki esetleg fél a kuckózástól.
Egyébként az a fantasztikus ezekben a mesékben, hogy egy paplannal, egy párnával tényleg az egész történetet el lehet mondani, semmilyen egyéb eszközre nincs szükség. Illetve még ránk, akik azt elmeséljük.
……………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………
A FICSAK is, ahogy minden évben advent idején, idén is egy jó ügy mellé állt.
A VIII. Családszervezetek Adventi Jótékonysági Gyűjtés és Vásár idei év kedvezményezettje a Piros Orr Bohócdoktorok
A támogatásukra szervezett VIII. Adventi Jótékonysági Gyűjtés és Vásár teljes bevételét a bohócdoktorok 15 kórházban tartandó ünnepi viziteléséhez szükséges költségek fedezésére szánjuk.
Célunk, az ehhez szükséges 2.600.000 Ft összegyűjtése!
Az adományokat a Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány adománygyűjtő oldalára várjuk IDE, illetve az utalásokat a Fiatal Családosok Klubjának Egyesülete számlaszámra is küldhetik a jólelkű adományozók.
IDE:
UniCredit Bank Hungary Zrt.
10918001-00000084-18080009
Számlatulajdonos neve: Fiatal Családosok Klubjának Egyesülete
Közleménybe kérjük beleírni, hogy adventi adomány 2023
Mellette idén is elindult a Ficsak és a családszervezetek adventi jótékonysági koszorú vására is Vedd meg most az adventi koszorúdat, és segíts a karácsonykor is kórházban lévő beteg gyermekeken.
A csodás koszorúk, amiket a családszervezetekkel, Herczegh Anita asszonnyal és Hornung Ágnes államtitkár asszonnyal készítettünk az alábbi linken foglalhatók a készlet erejéig..