A hazai családszervezetek, köztük a Fiatal Családosok Klubja is, egész évben azon dolgoznak, hogy a családok életét segítsék. Az adventi időszak pedig kiemelten fontos életükben, hisz ez évben már negyedszer fognak össze egy jótékony cél érdekében. Idén az esemény előtt on-line is elindult a gyűjtés!
Az ügy ismét nagyon fontos, hisz Magyarországon 18-20.000 gyermek él valamilyen szívfejlődési rendellenességgel, de mégis nagyon keveset hallunk róluk, ezáltal mind a lelki, mind az anyagi támogatottságuk is elmarad egyéb súlyos betegségből gyógyult gyermekekhez képest.
A IV. adventi jótékonysági vásár célja tehát amellett, hogy szeretnék felhívni a figyelmet a szívbetegségben élő gyermekekre, hogy az Okkal dobban Alapítványon keresztül a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet (GOKI) Gyermekszív Központja számára egy un. operatív nyitott inkubátort lehessen megvásárolni, amely a kritikus állapotú újszülöttek ellátásához nélkülözhetetlen eszköz.
Ebben az évben már nem csupán a vásáron, hanem az eseményt megelőző időszakban on-line is elkezdtük a gyűjtést az eszközre, melyet meg szeretnénk vásárolni.
Kérem, aki tud, segítsen nekünk, minden kicsi segítség számít -> IDE KATTINTVA!
Az ADJUKÖSSZE.HU oldalon található a gyűjtés linkje, ahol néhány perc alatt, könnyen lehet adományozni!
Idén is egy igazán nemes célért dolgozunk SZÍVből együtt! Tegyünk együtt a szívbeteg kisbabákért!