Megváltozott Európa identitása

Ez odavezet, hogy a világban egyre kevésbé érezzük otthon magunkat, elengedtük a családi kötelékeket, a vallási kötődést, egyáltalán, személyes kapcsolatainkat felváltottuk digitális kapcsolódásokra. Az ebből fakadó elmagányosodás és értékvesztés különösen fenyegeti a most felnövekvő alfa-generációt.

Az új Nemzeti alaptanterv tervezetéből hiányoznak a családokat, a pedagógusokat és a magyar társadalmat egészében is érintő változásokra adott válaszok, iránymutatások és változtatási irányok egyes elemei. Az alábbiakban néhány lehetséges kiegészítési szempontot tallózunk, praktikus példák, javaslatok kíséretében – egy négygyermekes családanya szemszögéből, két részben közreadva.

Miközben a kormányzat családbarát országot épít, és minden lehetséges eszközzel azt kívánja előmozdítani, hogy a népességcsökkenés üteme tovább lassuljon, hogy Magyarországon minél több fiatal döntsön úgy, hogy családot alapít, gyermekeket vállal, addig az oktatási rendszer mintha kerülné az ezzel való foglalkozást. Pedig ebben a feladatban a köznevelésnek is intenzíven szerepet kell vállalnia – már csak azért is, mert ha nem így tesz, nem lesz kit tanítani, nevelni az iskolákban. Tudomásul kell vennünk, hogy a családok szerkezete átalakult, az egygyermekes családok aránya növekszik.

 A családok több mint felében (55 százalékában) egy gyermeket nevelnek, így a köznevelésben részt vevő minden második gyermek testvér nélkül nő fel. Mindez oda vezet, hogy gyerekek tömege nő fel atomizáltan, kortárs társaság nélkül, és csak a köznevelés ad lehetőséget számukra, hogy gyakorolják az azonos korosztállyal való együttműködés szabá­lyait. Mindezt a tananyagba is szükséges beépíteni, de az iskola nevelési céljai között szintén szerepeltetni kellene. A fenti változásokat figyelembe véve az óvodának és az iskolának egy­aránt hangsúlyosabban szerepet kellene vállalnia az egymás iránti felelősség, mások igényei­nek elfogadása, egyáltalán, a másokkal folytatott megfelelő kommunikáció beidegzésében.

 Az iskola közösségi szerepét erősítendő néhány praktikus javaslat: általánossá lehetne tenni a testvérosztályok kialakítását, ami alkalmat ad arra, hogy egy nagyobb tanuló (pél­dául nyolcosztályos képzés esetén egy ötödikes) segítse az elsős, kicsi gyerekeket a beilleszkedésben, majd ezt a „testvéri”, kicsit szorosabbá vált kapcsolatot vigyék tovább a felsőbb évfolyamokon is. Érdemes lenne a nagyokat bevonni olykor a kicsik életébe – napközis foglalkozáson például „kistanárként” működhetnének közre a lecke megírásánál, ami orientálhatná a gyerekeket a tanári pálya felé is. Ugyancsak fontos volna, hogy az osztályok is valódi közösségként működjenek, ahol kialakított rendben segítik egymást a gyerekek. Például ha valaki hiányzik, a lemaradást elkerülendő a leckét és a feldolgozott tananyagot megfelelő rendben juttassák el annak a gyermeknek, aki épp beteg vagy más okból távol van.

A gyerekek többsége nem találkozik élete során igazi babával, ezáltal azok az elsődleges bevésődések is hiányoznak, amelyek felkeltik a vágyat egy kisbaba későbbi vállalására. Így ha egy osztályközösségben kistestvér születik, fontos lenne, hogy – amennyiben ehhez az érintett szülők hozzájárulnak – találkozhassanak (esetleg védőnő szakavatott vezetésével) a kisbabával és családjával. Sokkal meghatározóbb élmény lehet egy ilyen találkozás a majdani gyermekvállalásban, mint bármely erre vonatkozó később elolvasott újsághír vagy jóhiszemű szülői buzdítás.

A cikk folytatását itt olvashatja el!