Tíz évvel ezelőtt egy gondolat született meg, ami mára valódi közösséggé formálódott: a Fiatal Családosok Klubja, vagyis a Ficsak 2015 óta segíti a családokat, épít közösséget, és dolgozik azért, hogy Magyarországon valódi érték legyen a család.
Az elmúlt években hazánkban is egyre nagyobb figyelem irányul a családra, mint közösségre, a gyermeknevelés fontosságára és a családos életforma megbecsülésére. A Ficsak célja nem más, mint hogy a családok életének megkönnyítésén túl a fiatalabb generációk számára is megmutassa: a házasság, a család, a gyermek – maga a csoda.
Egy gondolatból országos közösség
Király Nóra, a Ficsak alapítója és ötgyermekes édesanya pontosan tudja, milyen kérdésekkel, nehézségekkel szembesülnek a szülők. Maga is játszótéri beszélgetésekből merített ihletet, amikor felvetődött benne: szükség lenne egy olyan fórumra, ahol a szülők segítséget kaphatnak, és ahol bátran lehet beszélni arról, hogyan lehet ma családban élni – örömmel és támogatva.
A klub azóta valódi hídként működik a családok és a döntéshozók között. Fontos szerepet vállal abban, hogy a családok javaslatai, felvetései ne csak eljussanak a megfelelő helyekre, hanem nyilvánosságot is kapjanak. A Ficsak közössége ma már valódi összekötő kapcsot jelent generációk és szereplők között – szülők, nagyszülők, szakértők, szakpolitikusok között.
Sokszínű programok, erős értékek mentén
A Ficsak tevékenysége három alappillérre épül: közösségépítés, egészséges életmód és környezettudatosság. Programjaink ezek mentén szerveződnek – a gyermekvédelmi kampányoktól kezdve a zöld családi napokon át a Szülőakadémiáig és Családi Tudástárig. Minden kezdeményezés mögött ott van az az üzenet: a család biztonságot, örömet, és jövőt ad.
Egyesületünk egyik legnagyobb eredménye, hogy olyan közösséget tudott építeni, amelyben a fiatalok is megtapasztalhatják: családban élni jó. Ez nem csupán egy szlogen, hanem egy mély meggyőződés, amit eseményekkel, kampányokkal, és személyes jelenléttel közvetítünk. A Ficsak által képviselt értékek örök érvényűek – ugyanakkor megismertetésükért nap mint nap tenni kell.
Támogatjuk a jelenlegi családpolitikai intézkedéseket
Fontosnak tartjuk hangsúlyozni: támogatjuk azokat a kormányzati intézkedéseket, amelyek a családokat erősítik. A CSOK Plusz, a Babaváró, a családi adókedvezmény vagy a többgyermekes anyáknak járó, élethosszig tartó SZJA-mentesség mind-mind olyan lépés, ami segíti a családok tervezését, stabilitását. Hisszük, hogy ezek az intézkedések nemcsak anyagi segítséget nyújtanak, hanem azt is jelzik: a család közös ügyünk.
Zöld szemlélet, tudásmegosztás
A környezetvédelem is kiemelt területünk. A Zöld Minősítés program, amely 2021-ben indult, ösztönzi a szolgáltatókat, vállalkozásokat a fenntartható működésre, ezenkívül azok a családok is csatlakozhatnak közösségünkhöz, akik a mindennapi életben fontosnak tartják a környezettudatos szemléletet – akár a vásárlásaikban is! Lehetőséget teremtünk rá, hogy ezek a családok és a programban minősített cégek egymásra találhassanak.
A környezettudatos gondolkodást játékos programokon, pályázatokon és díjazásokon keresztül is támogatjuk – külön figyelmet szentelve és elismerést nyújtva a pedagógusok munkájának. Idén már harmadik alkalommal hirdetjük meg „A jövő zöld generációjáért díj 2025” pályázatot azoknak a környezetvédelem iránt elkötelezett pedagógusoknak, akik különösen aktívak a fenntartható fejlődést szolgáló nevelés-oktatás területén. Akik munkájukkal, életszemléletükkel a diákjaik számára a társadalmi, ökológiai és gazdasági fenntarthatóság fontosságát közvetítik és ezáltal környezetvédelmi cselekvésre inspirálják a fiatalokat.


Jótékonyság
Jótékonysági kezdeményezéseink is hosszú múltra tekintenek vissza. A Ficsak immár tizedik alkalommal szervezi meg az Adventi jótékonysági összefogást a többi családszervezettel közösen, hiszen hasonlóak az ügyek, melyekért küzdünk nap, mint nap, ki-ki a maga területén, de együtt, „egységben az erő” alapon összedolgozva lehet csak látni igazán, milyen erők is rejlenek valójában ebben a társadalmi szegmensben.
Az elmúlt 10 évben olyan kiemelt ügyeket és témákat támogattunk, mint különböző súlyos betegséggel küzdő gyermekek és családjaik, a gyermekmentőknek új eszköz beszerzése, a bántalmazott nők segítése, a Ráti Szentmihály Gyermekotthon segítése, vagy épp az autista gyermeket nevelő családok segítséghez jutása.
Emellett év közben is több olyan programot szervezünk, amely érzékenyít, közösséget épít és valódi segítséget nyújt.
Egy közösség, ahol minden korosztály helyet talál
Legyen szó nagyszülőkről, kisgyermekes szülőkről, vagy épp a családalapítás előtt álló fiatalokról – mindenki megtalálhatja a helyét a Ficsakban. Rendezvényeink – a nőnapi köszöntéstől a futóversenyekig – minden korosztályt megszólítanak. A játékbérlés lehetősége például a szülők anyagi terheit csökkenti, miközben környezettudatos gondolkodásra nevel. A Családi Tudástárban a családi élet minden területére nézve szakértők által összeállított információkhoz juthatnak a családok.
A Ficsak jelen van a közösségi média felületein, cikkeiben és videós tartalmaiban naprakész, hiteles információkkal segíti a családokat eligazodni a támogatások, programok és kihívások között.

Egy gondolatból mozgalom lett
Király Nóra alapítóként ma is részt vesz a Ficsak rendezvényein, immár parlamenti képviselőként elkötelezetten képviselve azokat az értékeket, amelyek a kezdetek óta változatlanok: szeretet, közösség, bizalom. A szervezet célja azóta sem változott: előmozdítani, hogy Magyarországon minél több jól működő, szerető család éljen.
10 éve indultunk, és nincs megállás! Király Nóra 10 éve elindult kezdeményezése ma már tízezrek életében van jelen – a családokért, a jövőért!
Értesülj elsőként ünnepi, szülinapi aktivitásainkról!
Kövess minket naprakész hírekért:
- https://www.facebook.com/ficsak
- https://www.tiktok.com/@ficsak
- https://www.instagram.com/fiatalcsaladosokklubja
Értesülj hírlevelünkből rendezvényeinkről, játékainkról:
Forrás: ficsakblog.hu