A Ficsak Szülőakadémia előadás-sorozatának harmadik állomásához értünk. Idén mindegyik témakör a kamaszok speciális helyzetét járta körül, nem hagyhattuk ki az online világ hatását sem ebből a körből.
Tóth Dániel Digitális Nevelés Szakértő Pszichológus, gamer, influencer és nem mellesleg 4 gyerekes apuka előadására 300+ résztvevő volt kíváncsi, szülők és pedagógusok egyaránt.
Megtudtuk, hogy az elmúlt 50 évben a digitális jelenlét úgy alakult át, ahogy a békát főzik: szép lassan melegítve alatta a hőfokot, így változott észrevétlenül az életünkben ez a terület. Annyi idő viszont még nem telt el, hogy kialakuljon a kultúrája, ahogy például a foci tekintetében már elfogadott az a felfokozott állapot, amit a szurkolókból kivált, vagy az alkoholfogyasztásnál egyértelmű, hogy bizonyos életkor alatt nem engedjük meg a fogyasztását, mert tudjuk, hogy káros.

Az is kiderült, hogy a viszonyulásunk a kütyükhöz nem lehet fekete vagy fehér
Még a szelfizés jelensége sem mérhető meg a mennyiségen, hiszen egyetlen kép is gondot jelent, ha a tartalom rajta kifogásolható.
A digitális játékok hasonló érzelmi reakciót válthatnak ki, mint amikor megmászunk egy hegycsúcsot, vagy a színész vastapsot kap az előadás végén – csak éppen a játékban nem kell ezért olyan keményen megdolgozni és sokkal könnyebb újabb és újabb eredményt elérni. „Csak még egy pálya, még 5 perc”, hallhatjuk gyerekünktől, és ezt korántsem tartjuk akkora gondnak, mintha az alkoholra mondaná valaki, hogy csak még egy pohárral, és még eggyel.
Miközben kutatások igazolták, hogy a kütyüzés pontosan ugyanúgy hat a szervezetre, mint a szorongásoldó vagy fájdalomcsillapító gyógyszerek, bizonyos esetekben pozitív hatásai is lehetnek. Fejlődik a munkamemória, a szem és kéz koordinációja, a stratégiai gondolkodás, gyorsulhat a reakcióidő, időseknél az öregedést is lassíthatja a videójátékozás – akár az unokával is lehet együtt játszani!
A tanulásban felhasználva segíthet rövidebb idő alatt több információt játékosan elsajátítani, miközben csökken a diákokban a stressz, nőhet a tudásvágy.
Ugyanakkor a tudatos használattól még messze vagyunk.
Gyakran a fizikai életet igazítjuk a képernyőhöz, előtte eszünk, nem figyelve a mennyiségre, és nem ellensúlyozzuk mozgással. Krónikus kialvatlanságot okozhat a túlzott digitális jelenlét, csökkenhet a koncentrálási képesség, nem fejlődik az érzelmi intelligencia.
Mit tehetünk szülőként?
A generációs szakadékból következik, hogy a kommunikáció gyakran elcsúszik. A kamaszokat ráadásul nem lehet már erővel szabályokhoz kényszeríteni.
Érdemes megfigyelni, mivel játszik, milyen szerepekbe bújik bele, mert ez sokat elárulhat arról, mivel küzd, vagy mik az erősségei, amiket fejleszt egy játékban.
Figyeljük meg, hogyan hat a gyerekre a digitális világ, vajon jobban érzi-e magát online, mint a saját bőrében?
Alkossuk meg vele együtt a digitális házirendet, vele együtt végiggondolva, egy nap mennyi idő szükséges a tanulásra, pihenésre, sportra, így megegyezhetünk egy szabad játékidőben, amikor nem fogjuk őt zavarni, így a napi veszekedések is csökkennek.
A keretek meghatározásánál szülőként önmagunkat is vizsgáljuk meg, tudatosítsuk a saját online szokásainkat!
A legfontosabb: ne hagyjuk őket magukra a digitális térrel, biztosítsuk őket arról, hogy bármikor fordulhatnak hozzánk!

Megnéznéd a teljes előadást?
A teljes előadás felvétele visszanézhető lesz a Ficsak Családi Tudástárban, ehhez csupán egy regisztrációra van szükség itt:
👉https://csaladitudastar.hu/csatlakozz
A Tudástár használata teljesen ingyenes, folyamatosan bővülnek a szakértői előadások és cikkek a családi élet minden területéről!