A Ficsak 2025. évi Szülőakadémia előadás-sorozatának témája a kamaszok köré épült. Hiszen látjuk, tapasztaljuk, milyen nehéz helyzetben vannak, számukra és a szülők számára is kihívásokkal teli ez az időszak.
Kádár Annamária pszichológus, tréner a MOM Kultban tartott érdekfeszítő, izgalmas előadást nagyjából 200 szülő részvételével 2025. március 27-én.
Felhívta a figyelmet arra a tényre, hogy bizony a serdülőkor előtt szükséges már alapozni. Ahogy Kodály Zoltán mondta a zenei neveléssel kapcsolatban: „Arra a kérdésre, hogy mikor kezdődjék a gyermek zenei nevelése, azt találtam felelni: kilenc hónappal a születése előtt … még tovább mennék: nem is a gyermek: az anya születése előtt kilenc hónappal kezdődik a gyermek zenei nevelése” – az előadó szerint ugyanez igaz a kamaszok nevelésére is!

A kamaszkor a második születés kora
Az addig fekete-fehér világ árnyalatokat vesz fel, az addig „félistennek” tartott szülőket le kell hozni a földre, ami konfrontációkkal jár együtt. Némi vigaszt jelenthet, hogy a kamasz akkor tud jól lázadni, ha biztonságos kötődés alakult ki addigra a szüleivel szemben, hiszen ekkor nem kell tartani a szeretet elvesztésétől.
Ebben az időszakban a szülő is újraszületik, tekinthetjük úgy, hogy van egy „házi térnerünk”, aki edz minket az önismeretben, rezilienciában, határhúzásban.
Paradox módon a kötődés célja a leválás – mondta Kádár Annamária, másképp fogalmazva: gyökereket és szárnyakat adunk gyermekeinknek.
Mi lesz belőle?
Miközben kamaszunk épp identitáskrízist él át, döntenie kell a jövőjéről, továbbtanulásról, felvételiznie kell. Annál is nehezebb ez, hiszen ő még a jelen hedonizmusában él, a jövő perspektívája estig tart, hogy mit vegyen fel egy buliba.
Dr. Vekerdy Tamást idézve, egy táblát kellene rá kitenni: „a kamasz átépítés miatt átmenetileg zárva”
Szülőként segítségünkre jöhet a humor, valamint a játékos énünk megőrzése. Ha a megfelelő pillanatban össze tudunk nevetni a kamasszal, az sok feszültségen átsegíthet mindkettőnket.

Hogyan tudjuk mindeközben támogatni az önbecsülését?
A számos gyakorlati tanács és gondolat közül néhányat emelnénk ki:
- megláttatni az erősségeit a hiányosságai helyett
- reális célokat segíteni kitűzni a sikerélményért
- tudatosítani, hogy a hiba nem kudarc, hanem tanulási lehetőség
- családi hiteles történeteket mesélni, nem átkozmetikázva, hanem őszintén
- segíteni felismerni a toxikus kapcsolatokat, segíteni a határhúzást
- elfogadni az érzelmeket, nincs jó vagy rossz érzés
- engedni döntéseket hozni, megtapasztalni a felelősséget
- bátorítani új dolgok kipróbálására
- emlékeztetni, hogy az erőfeszítés ugyanolyan fontos, mint az eredmény
- elmondani, hogy akkor is értékes, ha nem tökéletes!
Kádár Annamária arra is figyelmeztetett, hogy mindezeknél saját magunkat is kérdezzük meg: hogy állunk vele?
Videó az előadásról 1 percben, kattints ide!
Az összes fotót ide kattintva nézheted meg!
Megnéznéd a teljes előadást?
A teljes előadás felvétele visszanézhető lesz a Ficsak Családi Tudástárban, ehhez csupán egy regisztrációra van szükség itt:
👉https://csaladitudastar.hu/csatlakozz
A Tudástár használata teljesen ingyenes, folyamatosan bővülnek a szakértői előadások és cikkek a családi élet minden területéről!
A Tudástár felhasználóit az új anyagok bekerüléséről emailben értesítjük.
További előadásaink 2025. áprilisban
Tóth Dániel Digitális Nevelés Szakértő Pszichológus, gamer, influencer és 4 gyerekes apuka a Digitális Nevelés A-Z /0-18, veszélyek és lehetőségek témakörben tart előadást, 2025.04.07. hétfő 18 órakor, ONLINE
Hal Melinda klinikai szakpszichológus: Határok, szorongás, dac – a személyes térben és azon túl címmel vár minden kamasz gyermeket nevelő szülőt 2025.04.24. csütörtök 18 órától, ONLINE
👉 Regisztráció mindkét előadásra: https://bit.ly/szuloakademia2025