Minden évben megrendezésre kerülő nőnapi konferenciánkon alkalmat teremtünk arra, hogy a nők élethelyzetéről átfogóbb képet alkossunk és aktuális kihívásaikra ráirányítsuk a figyelmet. Idén a nők tiszteletének és megbecsülésének figyelmes kifejezése mellett lehetőséget teremtettünk a hölgyeket érintő esetleges krízishelyzetek kapcsán a rendelkezésükre álló segítő lehetőségek népszerűsítésére is. Nőnapi konferenciánk 2025. március 7-én, pénteken három szervezet, a Fiatal Családosok Klubja (Ficsak), a Magyar Női Unió és a Szent István Intézet összefogásával valósult meg. A közös szakmai együttműködésében 9. alkalommal megrendezésre kerülő hagyományteremtő nőnapi rendezvényünket idén a „Van segítség! De hova fordulhatunk?” – konferencia a nők megbecsüléséről és védelméről címet viselte. A rendezvénynek Budapesten, az impozáns Hadik Kávéház adott otthont.
Nőnapi konferenciánk és a kerekasztal-beszélgetés egy nem túl rózsás női témáról: bántalmazásról, elkövetőkről, áldozatokról, kiutakról és a gyógyulásról is szólt. Olyan krízishelyzeteket és az azok bekövetkezte esetén rendelkezésre álló segítő lehetőségeket is bemutattunk, melyek ma is nők sokaságának jelentenek komoly kihívást. A fizikai és lelki bántalmazás, a jellemzően hölgyeket érintő bűncselekmények, a digitális térben elszenvedett sérelmek és a valamely okból krízist jelentő várandósság esetén rendelkezésre álló támogató szervezetek, lehetőségek széles körű megismertetése fontos segítséget jelenthet a bajban lévő nők számára.
A konferencia előadói és a kerekasztalbeszélgetésben résztvevő elismert szakemberek hiteles információkkal és személyes tapasztalataik megosztásával segítettek eligazodni a nőket érintő krízishelyzetekben.
„A digitalizáció korában az online bántalmazás mellett sem hunyhatunk szemet: a megfélemlítés, a méltóságtól való megfosztottság, kiszolgáltatottság, kontrollvesztettség, tehetetlenség rengeted lány, nő, asszony életét keseríti meg. A cyberbullying, a testkép-, és önértékelési zavarok, magányérzés, lelki válság esetén fontos tudniuk a nőknek, hogy van hova fordulniuk segítségért.” – fejtette ki Király Nóra, az Igazságügyi Minisztérium miniszteri biztosa, a Fiatal Családosok Klubja alapítója.
„A nők fizikumukban általában törékenyebbek, lelkileg pedig sokszor sebezhetőbbek, mint az erősebbik nem tagjai és különböző életszakaszokban más és más, nőiségükkel összefüggő krízishelyzetekkel szembesülhetnek. Sajnos ma is sokakat érintő probléma a fizikai vagy lelki bántalmazás, a nők szexuális tárgyként való kezelése és kihasználása, a nem tervezett várandósság okozta krízishelyzetben a nő egyedül maradása, az anyasággal kapcsolatos kiszolgáltatottsággal vagy épp a gyöngülő fizikumú idősebb hölgyek jóindulatával való visszaélés.” – osztotta meg gondolatait Batthyány – Schmidt Margit, a Magyar Női Unió elnöke.
„A Szent István Intézettel hisszük, hogy ezen élethelyzetek elkerülésének fontos eszköze a női méltóságot és önbecsülést hangsúlyozó, a női lét különböző szakaszaira felkészítő lánynevelés, valamint a fiúk lányok iránti tiszteletre nevelése, a krízis bekövetkezte esetén pedig a hatékony, szakszerű és gyors segítségnyújtás és a társadalom informálása a segítő lehetőségekről. A téma fontosságát és közbeszédben való intenzívebb megjelenésének szükségességét látva lettünk társszervezői a nehéz témákat érintő nőnapi eszmecserének.” – Dr. Máthé Zsuzsa, Szent István Intézet igazgatója.
Az eseményen dr. Beneda Attila családpolitikáért felelős helyettes államtitkár megosztotta a jelenlévőkkel, hogy Magyarország kormánya a nők pártján áll – családpolitikai intézkedései is a nők helyzetén igyekszik minden erejével segíteni.
Az eseményen a kerekasztal-beszélgetés résztvevői voltak:
Hal Melinda, klinikai szakpszichológus, az MCC Tanuláskutató Intézet vezető kutatója,
Diamantopoulosné dr. Kenyeres Gabriella, az Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi Szakmai Irányítási Főosztályának főosztályvezetője, az Országos Jogtanácsosi Tagozat Elnök-helyettese,
Keresztes Ilona, az Együtt az Életért Egyesület alelnöke
Rácsok Balázs, az Országos kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot működtető Magyar Ökomenikus Segélyszervezet szociális és módszertani igazgatója
A Nőnap alkalmat teremtett arra, hogy a hölgyeket érintő krízishelyzetek megoldási lehetőségei kapcsán minél több nőhöz eljuthasson az üzenet: a legnehezebb élethelyzetekből is van kiút, van segítség!
Az esemény képgalériája ITT tekinthető meg.
Az eseményről készült videóösszeállítás a Ficsak YouTube csatornáján tekinthető meg.