Gyermekvédelmi kampányunk testi egészség állomásához érkezett, ennek jegyében 2024. október 19-én Budapesten, a Bikás parkban tartottunk egy családi egészségnapot, melyen nagyságrendileg 400 fő vett részt minden korosztályból!

A testi egészséghez hozzátartozik a testmozgás és az egészséges étkezés, így mindkét terület szerepet kapott rendezvényünkön. Célunk, hogy a gyerekek és családok számára élménnyé tegyük a közös mozgást, játékos formában éljék meg ennek örömét. Bízunk abban, hogy a gyerekek lendületet kapva a továbbiakban is igénylik majd a hasonló tevékenységeket és rendszeres családi programmá válhat a mozgás, a sport.

Az élményteli mozgásra több állomás is lehetőséget biztosított. Futóversenyt indítottunk a RUNaway közreműködésével: óvodás kortól korcsoportonként és nemenként egészen felnőttkorig indítottuk a futamokat. Mindenki befutóérmet és oklevelet kapott, az első három helyezett külön díjazásban is részesült.

Mindemellett zajlott a 7 próba pecsétgyűjtő játék is, ahol különböző feladatokban mérhették meg tudásukat, ügyességüket a gyerekek. Aki összegyűjtötte a 7 pecsétet, vagyis teljesítette a kihívásokat, ajándékot választhatott, valamint egy szerencsést kisorsoltunk a rendezvény végén, aki elvihette a fődíjat, egy Feldobox Családi Móka élményajándék dobozt.

testi egészség

Az állomások között szerepelt a Felelős Gasztrohős, ahol több korosztály részére különféle játékokon keresztül volt lehetőség beszélgetni az egészséges étkezésről, például a halfogyasztás előnyeiről, vagy megismerni a szezonálisan termő gyümölcsöket-zöldségeket. A legkisebbek izgalmas matatófalat próbálhattak ki.

Szintén pecsétet lehetett szerezni kvízjátékunkon, ahol prevenciós jelleggel kérdeztünk rá a dohányzás, digitális eszközhasználat, elhízás, mozgás és egészséges étkezés területeire. A válaszadáshoz három kiadványunk nyújtott segítséget, valamint jókat beszélgettünk a kiértékelés során a résztvevőkkel.

egészség prevenció

A gyerekek több sportegyesülettel is megismerkedhettek, a Freeride Club jóvoltából a hófánkos lecsúszás nagyon népszerű volt, de a Budai Judo Akadémia és a Budai XI Sportegyesület is több izgalmas feladattal készült a gyerekeknek.

Az időjárás is kedvezett, ragyogó napsütésben tölthettük el ezt a pár órát, ami hatalmas élmény volt minden résztvevőnek!

🎥 Pár perces videós összefoglalónkat ide kattintva nézheted meg!

📷 A rendezvényről készült fotógaléria képeit ide kattintva böngészheted végig!