Kitört a nyári szünet és a szülők jelentős része most vett egy hatalmas levegőt és nyár végéig ki se engedi. Lássuk be, amekkora a gyerekek öröme, hogy vége a tanévnek és itt a szabadidővel, meg napsütéssel teli nyár, úgy szorul össze a szülők gyomra az aggodalomtól. Mert mi lesz a gyerekekkel 11 kerek héten át?

Több szálon is fut az aggodalom, attól függően milyen korú gyerekek nyári vakációját kell megoldani. Meg attól is függ, hogy a felügyelet megoldása ütközik nehézségekbe, vagy a gyerekek szórakoztatása.

Bár ebben a pillanatban változtatunk is ezen a megközelítésen, mert a gyerekek szórakoztatása nem feltétlenül szülői feladat, sokkal előrébb visz az a megfogalmazás, mely szerint: töltsük meg a gyerekek szabadidejét értékes tartalommal. Ne unatkozzanak, mert az nem visz jó irányba, de erre majd visszatérünk.

Nézzük a gyerekek felügyeletének megoldását abban az esetben, ahol mindkét szülő dolgozik.

Jó esetben tartalékoltak szabadságot erre az időszakra és olyan szerencsések, hogy a munkahely engedi is, hogy erre a kritikus periódusra fókuszáljon a szabadság felhasználása.

Ám bármennyire is együttműködő egy munkahely, meg a vezető, egészen biztosan nem fedi le a két szülő összes szabadsága se ezt a 11 hetet.

Tehát be kell vonni a nagyszülőket is ebbe a szép nyári feladatba. Szerencsések azok a családok, ahol van mozdítható nagyszülő, és olyan, aki vállalja valamennyi időre a gyerekek nyári vakációztatását. Akár úgy, hogy nála helyezik el a szülők a gyerekeket egy-két- néhány hétre, akár úgy, hogy jön- megy, és a hétköznapokból vállal be napokat. Mindkét megoldás aranyat ér. És tudjuk, hogy nem lehetünk eléggé hálásak azoknak a nagyszülőknek, akik partnerek ebben a kérdésben.

Vannak aztán a nyári táborok, és már az rendkívül sokat jelent, ha legalább napközben biztonságban tudhatóak a gyerekek. Ha meg van lehetőség a gyerekek ízlésének megfelelő, na meg a családi költségvetésbe beleférő ott alvós táborokra – az maga a nyári paradicsom szülőnek, gyereknek egyaránt. Mert az, vagy azok lefedhetik a szünidei napok egy részét és úgy, hogy az a gyereknek élmény, a szülőnek meg pár napos, egy-két hetes megkönnyebbülés. Mert JÓ helyen van a gyerek, és olyan dologgal foglalkozik (foglalkoztatják), amely a szülői reményeknek megfelel. Az más kérdés, hogy hatalmas lutri a táborválasztás, és nagyon okosan kell ebben a kiválasztásban eljárni, mert az nem jó megoldás, ha a gyerek felügyelete megoldódik ugyan, de a nap nagy részében a táborban is a telefont nyomkodják (ráadásul egy vagyonért) a gyerekek.

Akárhogy is nézzük, kevés helyen van mindent megoldó, mindenre megoldást nyújtó opció a családok életében. Megy a logisztikázás, a számolgatás, a beosztás, a kunyerálás, hogy legalább még egy napot vállaljon a nagymama, a nagynéni, a barátnő- végső esetben a szomszéd néni is remek segítség, ha kellően jó a viszony és van olyan kedves, hogy beszáll ebbe a nyári vakáció nevű családi társasjátékba.

Egyébként tényleg fontos lehet a szomszéd néni is, ahogy a mikroközösség minden tagja, mert bármennyire szokatlannak is tűnhet a gondolat, lehet, hogy éppen az vezet el a teljes vagy részleges megoldáshoz, ha több család összedolgozik, és egymás között osztják fel a nyári heteket. Ettől eddig ezek a szülők vállalnak a sajátjukon felül más gyerekeket és fordítva.

Ez, bár nagy vállalásnak tűnhet, több szempontból is érvényes megoldás lehet. Egyrészt a kurta szülői szabadságok tényleg nem elegendőek ennek a kihívásnak a megoldására. De a családok kooperálása azért plusz érték, mert egyben a gyerekek is könnyebben viselik a nyári napokat, ha van társaság.

És itt lép be, mint megoldásra váró másik kihívás: mivel töltse a véget nem érő, hosszú, nyári napokat a gyerek?

Elsődleges szülői szempont immár, hogy még véletlenül se telefon nyomkodással, mert ha ebben a kérdésben engedünk, zombiként kerülnek vissza a gyerekek ősszel az iskolába. Egyszerűen kell, hogy legyen más opció. Mégpedig olyan, vagy olyanok, amik az eltérő korú gyerekek számára is megfelelnek.

Amikor azt gondoljuk, hogy a gyerekek lefoglalása csak és kizárólag pénz kérdése, akkor tévedünk. Természetesen nem eltagadható az, hogy nagyon sok programhoz pénzre van szükség. Pénzbe kerül a strandbelépő, a fagyi, a mozi is. De egy szemfüles szülő nagyon sok ötletet meríthet nyári órák eltöltéséhez különböző kreatív oldalakról. Ha van létjogosultsága az internetnek, akkor ez egészen biztosan az: lehet ötleteket csenni. Mégpedig olyanokat, amik fillérekből megoldhatóak.

A séta, a túra, a kerékpározás, a sport egyébként is remek elfoglaltság, de ha már nem akar több mozgást a gyerek, akkor olyan lehetőségeket érdemes felkínálni, amit talán nem utasít vissza unottan. Hanem felcsillan a szeme és hátha eltalál a Flow-ig is.

A kreatív barkácsolás, amikor a két kezével alkothat a gyerek valami szépet, általában nyitottságra talál. Persze eleinte jelen kell lennie a szülőnek is, elindítani a folyamatokat. Ha nagyobb szabású a dolog, akkor jelen kell lenni végig. De a végeredmény ösztönző lehet arra, hogy másnap, meg harmadnap is kezdjen a két kezével valamit a gyerek.

Hogy alkosson. A saját otthonában vagy kinn a kertben. Fessen egy képet, tervezzen egy ruhát magának a kiskamasz és azt akár kézzel varja is meg. Készítsen ékszert, ékszertartót. Próbáljon ki különböző technikákat. Mindezt a fiúknak is fel lehet kínálni. Egy kutyaház barkácsolása apával, vagy a barátokkal különleges érték lehet, vagy egy babaházat is össze lehet ütni a kistesónak, lefesteni a kerti szegélyköveket, vagy egy csodás színű lávalámpa létrehozása is szép feladat, és szép emlék is lehet a nyárról. Arról a nyárról, amikor az a lámpa, az a kutyaház vagy az a ruha készült.

Természetesen lehet, hogy a világból is ki lehet kergetni gyerekeket már a barkácsolás szóval is. De telefon nyomkodás helyett, akkor is kínáljunk fel más elfoglaltságot, adjunk könyvet a kezébe, fakanalat, hívjuk el sétálni, mutassunk tücsköt-bogarat. Bármit, aminek a valós élethez van köze, és amely valós időben, a helyén tartja a gyereket.

Mert minden ilyen elfoglaltság, – legyen akármilyen keserves a szülő számára, amíg átállítja kicsit a fókuszt a gyereknél- megtartó erővel bír. Közelebb hozza a családtagokat egymáshoz. Közelebb viszi a gyereket is önmagához, mert ha nem a monitort, vagy a telefon kijelzőjét bámulja, ha nincs folyton távol önmagától, máshol, mint ahol fizikailag jelen van, az önmaga megismerését is segítheti.

Mindemellett nem kell a gyerekeknek folyton csinálni valamit. A nyár az elmélázásról is szól, a lusta reggeli ébredésekről, a késői reggelikről, az ebéd utáni hűvösbe húzódásról, amikor lehet csak úgy lenni, vagy BESZÉLGETNI is. Csak úgy létezni és élvezni a nyarat szabadon.

A cikk forrása: ficsakblog.hu

A vakáció zavartalan indítása okán ajánljuk figyelmetekbe az alábbi táborokat, melyek garantáltan gazdag, aktív élményekkel szolgálhat a 8-12 év közötti gyerekek számára: Időpont: 2023. július 3-7. (hétfőtől péntekig)Érkezés: 8:00-9:00 között; Távozás: 17:00-igProgram: vezetett kézműves foglalkozás, játékos angol óra, vetélkedők, kirándulás, sportos játékok, medencés csobbanás, trambulin, homokozó, csúszda Étkezés: az egészséges táplálkozás jegyében tízórai, ebéd, uzsonna, sok gyümölcs, zöldség és napi egy hűsítő jégkrém, limonádé, szörp, víz Helyszín: Madárhegy, Családi házJelentkezés: info@ficsak11.hu e-mail címen