Minden szülő azt szeretné, ha gyermeke számára elérhetőek lennének azok az eszközök, játékok, amelyek a lehető leghatékonyabban segítik fejlődését. Ám nyomon követni a gyerek villámgyors fejlődési ugrásait és a keze ügyébe hordani azokat a játékokat, amelyek a legizgalmasabbak, legjobbak számára, nem feltétlenül megvalósítható, – ha mindezt újonnan kell megvásárolni.

Mielőtt azonban a játékbérlés hasznosságára térnénk át, szögezzük le, hogy:

Az egészen kicsi babák számára az elsődleges inger és információforrás: az édesanya

A legelevenebb, leghatékonyabb, mindig kéznél lévő játék, az a saját édesanyja, akit szeret is ebben a szerepben érezni a kicsi. Szagolja, érinti, tapintja, ízleli az édesanyját élete legelső néhány hónapjában. Ám eljön az idő, amikor észreveszi, hogy az anyukán túl is van világ, ami színes, szagos, mozog, felfedezésre vár.

Ilyenkor jön képbe a játékeszköz, mint egy olyan tárgy, amely ebben a felfedezésben segíti a gyereket.

Nem mindegy azonban, hogy milyen a jó játék, mert egészen másféle játékra van szüksége egy 3 hónapos, egy féléves, egy egyéves babának, mint egy másfél, kétéves vagy annál nagyobb gyermeknek.

Akad azonban olyan szempont, melyek egységes kritériuma a jó baba vagy gyermekjátéknak-teljesen mindegy milyen korú gyermeknek szánjuk.

Ez pedig a biztonság!

Első és legfontosabb szabály, hogy csakis olyan játék kerülhet a baba vagy kisgyermek kezébe, amely számára biztonságos. Nem lehet túl nagy vagy túl súlyos, nem eshet darabokra és nem tartalmazhat olyan anyagokat, amelyek a kicsinek sérülést okozhatnak.

Fontos, hogy:

Megfelelő legyen a méret – ahogy feljebb írtuk, nem lehet túl nagy a játékeszköz, mert az veszélyforrás. Egy kisiskolásnak szánt dömper rádőlhet a kicsire, vagy rámászhat egy méter magas műanyag darura, ami aztán vele együtt borul fel. Ám nem lehetnek olyan aprók se a játékszerek, amelyek beférnek a szájába. Egy kisgyerek ugyanis amit elér, amihez hozzáfér, azt egészen biztosan megpróbálja a szájába venni. Meg akarja kóstolni a világot, ez a tanulási folyamat része. A szülőknek kell megelőzni a baleseteket és csak akkora játékeszközöket adni a kezébe, amelyek nem férnek át egy wc-papír guriga belsején.

Életkornak megfelelő legyen a választás: Ismerni kell a gyermek életkorára vonatkozó jellemzőket ahhoz, hogy a szülő ki tudja védeni a baleseteket. De ismerni kell a gyereket is, nagyon. Hiába gondolja úgy valaki, hogy pár hónap nem számít és a nagyobbik gyerek HASONLÓ életkorában vígan eljátszott az adott játékkal, ha a kicsi kíváncsibb, fifikásabb, vagy erősebb a keze. Mert apró arabokra szedheti azt, ami a nagyobb gyerek egyben hagyott és abból baj lehet. Egy másik szempont lehet az is, hogy nem csak balesetmegelőzés miatt szánja a gyártó a játékokat adott korosztályra. Ha túl korán kapja meg, esetleg nem ismeri fel az abban rejlő lehetőségeket, ha túl későn, akkor meg nem segíti fejlődését, nem szórakoztatja.

Számoljunk a zsinór hosszával: elengedhetetlen ez a szempont, mert számos baleset származott abból, hogy a gyermek maga köré tekeri a játék zsinórját. Életveszélyes helyzetek alakulhatnak ki, így tényleg törekedjünk arra, hogy csakis olyan játék kerüljön a gyerek kezébe, aminek a zsinórja nem haladja meg a 30 centimétert.

Legyen fókusz a mágnesen: nem is gondolná a szülő, de a mágnes valódi veszélyforrás. lenyelhet a kicsi és az nem csak fulladást okozhat, de az emésztőrendszert, a beleket is károsíthatja. Ugyanilyen extra figyelemmel kell kísérni a gombelemmel, elemmel működő játékokat. Azok soha, semmilyen körülmény között nem kerülhetnek gyerekkézbe.

A lehető legjobb minőségben gondolkodjunk: nem feltétlenül az olcsó húsnak híg a leve alapon, mert az olcsó játékok esetleg hamarabb tönkre mennek. Sokkal inkább azért, mert esetleg a játékeszköz anyaga nem megfelelő, hamarabb törik, szakad, pattan le róla alkatrész, vagy oldódhat a festék- mindez veszélyes lehet a gyerekek számára.

Biztonságos beszerzési forrásból vásároljunk: bár rutinná vált netes webáruházakon keresztül vásárolni, ha egy mód van rá olyan helyen vásároljunk játékot a kicsiknek, amely áruház leellenőrizhető – és garantáltan betartja a gyerekjátékokra vonatkozó biztonsági előírásokat.

A gyerekek természetesen hamar kinövik, megunják a játékokaikat, és új meg új játékeszközökre vágynak. Ezeket a vágyakat, igényeket természetesen a szülők megpróbálják követni és életkornak megfelelő új játékokkal lekötni a kicsik figyelmét. Kielégíteni azt a mérhetetlen kíváncsiságot, ahogy a gyerekek a világ felé fordulnak.

Itt jön képbe a játékbérlés lehetősége, mint megoldás!

Mert a vásárlást kevés szülő győzi ezt szusszal, pénzzel, valamint egyéb tudatos szempont is elvihet bárkit a játékbérlés irányába. Az ugyanis fenntarthatóbb, mint az új játékok vásárlása.

Az is sok szülő fejében megfordult már biztosan, hogy milyen jó lenne kipróbálni a játékokat, mielőtt súlyos összegeket fizetne értük, illetve, hogy talán jobb lenne bérelni azokat az eszközöket, játékokat, amelyeket például egy baba – életkori sajátosságaiból fakadóan – csak rövid ideig, 1-2 hónapig használ. Mert, ha nem tetszik, ha nem váltja be a hozzáfűzött reményeket, akkor vissza lehet vinni, választani másikat, újabb próbát tenni.

Ezek a gondolatok, illetve szülői dilemmák ihlették a Játékbérlés játékkölcsönző létrehozását, mely igazi hiánypótló szerepet tölt be a magyarországi piacon.

Fiatal Családosok Klubja 2022. év elejétől egy olyan szolgáltatást támogat és fejleszt tovább, ami hiánypótló ma Magyarországon. Gondos, hónapokig tartó tervezést követően a Ficsak közösen újította meg és dolgozik együtt- az amúgy már közel 10 éves – Játékbérlés webáruházzal, mely ezentúl Ficsak Játékbérlés webáruházként található meg.

Magyarország első és legnagyobb babajáték bérlő webáruháza újszülött kortól négyéves korig kínál minőségi játékokat különös hangsúlyt fektetve a babák és gyerekek életkorának megfelelő készség- és mozgásfejlesztésére és a BIZTONSÁGRA.

A termékkínálatban találhatók játékcsomagok is, amelyeket az egyes korcsoportokra jellemző igények alapján gyermekpszichológus szakember állított össze.

Ezen felül, ha egy bérelt játék olyannyira elnyeri kis „felhasználója” tetszését, hogy a szülő úgy érzi, erre mindenképp szükségük lenne hosszú távon is, akkor a játék megvásárolható az addig kifizetett bérleti díj beszámításával.

A játékok új, illetve újszerű 100% tiszta és sterilizált és minden biztonsági előírásnak megfelelő baba- és gyerekjátékok, melyeken folyamatos minőségi ellenőrzésen esnek át.

A kínálatban már TSMT tornához szükséges mozgásfejlesztő eszközökkel is megtalálhatóak. Ezen eszközök bérlése további segítséget nyújt a szülőknek, hiszen jellemzően csak 2-3 hónapig van szükség rájuk. Akkor viszont nagy segítség, ha a szülő-gyerek számára elérhető.

Sok szempont adott hát ahhoz, hogy a szülő egy-egy játék megvásárlását megelőzően tegyen egy próbát a játékbérléssel, illetve a kicsi egy-egy olyan játékkal, amely segítheti fejlődését, vagy elnyerheti tetszését.

A Ficsak baba és gyermekjáték bérlés fb oldalán közzétett KÉRDŐÍVRE hívjuk fel a figyelmet, ugyanis a kitöltők között értékes nyeremények találnak gazdára. Kíváncsiak vagyunk a véleményetekre, mennyire ismeritek a játékbérlés lehetőségét.

Iratkozzatok fel hírlevelünkre is, hogy első kézből kaphassatok friss információkat a játékbérlésről.