Amikor a farsang kerül szóba, mindenkinek a jelmezbál, a féktelen mulatozás, dínom-dánom, eszem-iszom, a „nem gondolunk a holnappal ” hozzáállás jut azonnal az eszébe.
Nem véletlenül,- sokáig ugyanis ez jellemezte ezt a tél búcsúztató időszakot, benne a jellemzően gyerekeknek szervezett farsangi „bálokkal. „Gyerekkorunkból is ismerhetjük ennek menetét és a körülményeket, nem igazán volt szempont a takarékos megközelítés ezeken az eseményeken, és a környezet védelme is háttérbe szorult.
Ám ez a fajta, csak közelre látó megközelítés egyre kevésbé tartható fenn, a zöld gondolkodás itt is teret nyert és ennek én magam is nagyon örülök. Sőt a Ficsak, valamint Zöld Követ Egyesület alapítójaként, ötgyermekes édesanyaként határozottan szorgalmazom is, hogy ezen a területen is legyen változás. Hiszen nem mindegy, milyen világot adunk át az utánunk következő generációknak. Minden feleslegesen legyártott, megvásárolt farsangi jelmez, minden a – farsangi mulatság után szemétre dobott szendvicsfalatka- ellentmond a józan, a környezet érdekeit szem előtt tartó gondolkodásnak. Egyszerűen nem engedhetjük meg magunknak ezen a területen se a lezserséget, és előtérbe kell, hogy kerüljön a környezetről való gyengéd gondoskodás igénye.
A farsangi bálok időszakában több területen is tudunk változtatni, ha szeretnénk változtatni és én szívből remélem, hogy igen- ám az egészen biztos, hogy a jelmezek beszerzése, elkészítése teszik igazán próbára a szülőket zöld elvárások nélkül is. A zöld szemlélet pedig további kihívásokat hozott.
Mert nem vitás, hogy a jelmez a leggyengébb pontja a zöld, tudatos farsangnak. Hiszen minden szülő szeretné gyermeke ragyogó arcát látni a többi farsangozó gyermek között. Szeretné, ha megvalósulna a gyermek álma és végre ő is szuperhős, mesealak, állatfigura vagy királykisasszony lehetne néhány önfeledt órára. Mert ez az alkalom igenis fontos és emlékezetes marad, amiről évtizedek múlva is beszél a család. Ám éppen a jelmezek tudják keresztülhúzni zöld törekvéseinket, mert ha nincs annyira ügyes kezünk, mint amennyire szeretnénk, akkor bizony – a gyerek kedvéért- megvesszük a kész jelmezt. Vagy ügyes a kezünk, de rosszul osztottuk be az időnket, vagy valami közbejött és nincs idő arra, hogy saját kezűleg készítsük el azt a bizonyos jelmezt – és akkor szintén megvesszük arra az egy alkalomra a gyerek jelmezét. Ami aztán csak útban van, míg egy nagytakarítás során ki nem kukázzuk a jellemzően műanyag alapanyagú, gyenge minőségű darabokat, mert a farsang után nem jó az semmire. Pár napot még úszik-mászik benne a gyerek és szétfoszlik.
Bevallom őszintén a farsangi jelmezek beszerzésével, előállításával hadilábon állok én magam is. Bár nem voltak soha nagy, megvalósíthatatlan kérései a gyerekeimnek, nekem valahogy sosem sikerült úgy az előállítás, ahogy azt szerettem volna. Nálunk a mentsvár az édesanyám volt és ma is az. Ő az a varázskezű nagymama nálunk, aki a farsangi időszakban úgy tudja teljesíteni a gyerekek elvárásait, kéréseit, hogy közben a lehető legzöldebb módon állítja elő a jelmezeket.
Éppen ezért fel sem merül, hogy új jelmezt vásároljunk a gyerekeknek. Ha mégse tudna ebben édesanyám segíteni nekünk, akkor egészen biztos, hogy használtan venném meg a vágyott jelmezt, egy használtcikk boltban, vagy másodkézből online, vagy felhívnám a barátokat, maradt e véletlenül valakinél, nem lapul e a szekrény alján pont az a darab, amit az én gyerekeim valamelyike szívesen magára öltene. Utánajárnék, telefonálgatnék, mert használtan vásárolni jelmezt már egy fokkal jobb, zöldebb, fenntarthatóbb beszerzési forma, mintha valamelyik üzletközpontban a szezonális jelleggel kínált termékek közül akasztanánk le egyet. Esetleg kölcsönöznék, mert van ilyen kínálat is, érdemes megkeresni az ezzel foglalkozó vállalkozásokat. Nem olyan régen fedeztem fel én is, hogy a fészbukon akad néhány farsangi jelmezekre szakosodott csoport, és ez azért is szuper, mert nem csak a jelmezkészítés gondját veszi le a szülők válláról, de egyben egy zöld megoldás is, hiszen már használt és adott esetben jó minőségben elkészített jelmezeket raknak fel eladásra.
Ha azonban van időnk és kedvünk egy-egy jó ötletet megvalósítani, akkor érdemes online felületeken körbenézni, mert remek ötletekre bukkanhatunk. Olyanokra, amiket gyakorlatlanabb szülők is el tudnak készíteni és amelyek előállítása nem terheli extrém módon a környezetünket. Én például DIY FARSANG kulcsszavas keresésre azonnal egy olyan oldalra bukkantam, ahol majdnem háromszáz ötletet mutatnak be.
Érdemes akár csapatmunkában (kalákában, mint régen) gondolkodni és összedolgozni. Összegyűlni egyik-másik anyuka otthonában. Ötleteket csereberélni, szívességeket tenni egymásnak. Közösen alkotni, létrehozni valamit, ami talán értékesebb is magánál a megvalósított jelmezeknél. Mert ha közösen hozzuk létre azokat, egymást támogatva ebben a törekvésben, akkor nem csak zöld szemlélet alapján, saját kezűleg alkotott jelmezeket kaphatunk, de megélhetjük annak örömét is, amit egy hasonló értékekkel bíró csoport a tagjainak adni tud. A zöld szemléletformálás mellett az összetartozás élményét. Azt az élményt, amit régen az emberek a farsangi mulatságok során is, – jelmezek, álarcok ide vagy oda- a legtermészetesebb módon élhettek meg.