Egyesületünk, a Fiatal Családosok Klubja, a Ficsak 11 Alapítvány és még közel 30 család-, civilszervezet, cég szívvel-lélekkel azon dolgozott, hogy a bántalmazás elől menekülni kényszerülő édesanyák gyermekeikkel egy BIZTONSÁGOT nyújtó menedékre leljenek! Az adventi gyűjtésünk teljes bevételét egy új családi otthon kialakítására szánjuk az arra rászoruló családok számára. Az idei évben a Leány, Anya, Gyerek Alapítvány, a Lea Otthon Családok Átmeneti Otthona részére kezdtünk egy nagyszabású adománygyűjtésbe. Az intézmény már 15 éve segíti a nehéz szociális körülmények közül érkezett fiatal édesanyákat, akik többsége sajnos súlyos bántalmazás, életveszélyes fenyegetések elől menekülve keresi fel az Otthont.

Csoda már egyetlen jótett is!

Idén kicsit nehezebb dolgunk volt, valószínűleg a COVID jobban megterhelte a családokat, így kevesebbet tudtunk jótékonyságra fordítani. Így még inkább köszönjük azoknak, akik az ügy mellé álltak és segítettek. Ennek fényében igazi csoda, hogy közel 200 adományozó, egész pontosan 2 millió 68 ezer Ft-tal támogatta a vágyott otthon felújítását. Ezzel pedig nemcsak hogy elértük a kívánt összeget, de még meg is haladtuk azt.

Sikerük története

Minden éveben a családszervezetekkel közöse találjuk ki, hogy milyen célt támogatunk. Fontos számunkra, hogy felhívjuk a figyelmet egy társadalmi problémára. Így közösen döntöttünk úgy, hogy idén a bántalmazott édesanyákat szeretnénk támogatni, és erre az ügyre felhívni a figyelmet. Az elmúlt másfél év bezártság, nehéz anyagi helyzet és gazdasági problémák mellett nagyon sok családban megjelent sajnos a bántalmazás mind lelki, mind fizikai értelemben. Szerettünk volna megmutatni, hogy ezeknek a nőknek és gyermekeiknek van hova fordulniuk.” – mondta Király Nóra a Ficsak alapítója az M1-nek adott interjújában.

A cél sikeres elérésében nagy szerepet játszott az a tény, hogy olyan édesanyáknak és gyermekeiknek segíthettünk, akik bántalmazás áldozatai és otthonukat kénytelenek elhagyni. Ez motiválta és vitte előre a csapatunkat.

Az ügy fővédnöke idén is Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége volt, aki lányával, Áder Júliával csodás koszorúkat, kopogtatókat és asztaldíszeket készített, ezzel járulva hozzá a gyűjtés sikeréhez. A díszek eladásából származó bevétel több mint 350 000 Ft volt. Ez nagyban hozzájárult az ügy sikeréhez.

A Ringató egy élő jótékonysági koncertet szervezett, hogy a cél megvalósulhasson. Az online eseményen keresztül egy tetszőleges összeggel tudták támogatni a családok ezt a nemes célt, egy jegy megvásárlásával tettek azért, hogy egy új családi otthon kerüljön kialakításra az édesanyák és gyermekeik számára.

Több támogató is csatlakozott az adománygyűjtéshez, valamint a média is segítségünkre volt, hogy minél több emberhez eljusson a gyűjtésünk híre.

💕 A csodás összefogásnak köszönhetően több mint 2 millió 68 ezer Ft-ot sikerült összegyűjtenünk a Lea Otthon lakói számára. Ez az összeg is megerősíti azt, hogy az emberek képesek összefogni, még ebben a nehéz időszakban is.