A gyerekek egy-egy tábor alkalmával nem csak kiszakadhatnak a megszokott kerékvágásból, de számtalan új élménnyel is gazdagodhatnak. Az ezernyi játék és a töméntelen móka mellett azonban rengeteget fejlődnek is. A nyári tábor egy olyan hely, ahol a különböző szabályok betartása mellett a közösségi viselkedést is megtanulják a gyerekek, melyet később át lehet emelni a családi életbe. Fontos előnye a táboroknak, hogy önállóságra tanítják a gyerekeket. Megtapasztalják, hogy egyedül is képesek különböző helyzeteket, szituációkat megoldani.
Ahol élmény van, ott minden gyerek szeret lenni! A Fiatal Családosok Klubja szeretne hozzájárulni ehhez az élményhez, és biztosítani a gyerekeknek a remek hangulatot, a kreatív kikapcsolódást, a mozgással való feltöltődést. Mindezek mellett apró, játékos feladványokkal, meghívott vendégelőadokkal színesítjük táborainkat.
Tábor csak lányoknak
A 10-13 éves lányok részére készülünk egy „Minden, ami csajos – add át magad az élménynek!” táborral június 22-26 között. A tábor ára igen kedvező, mindössze 28 000 Ft/fő. A gyermekek életkori sajátosságait figyelembe véve a foglalkozásaink az állandóság és a változatosság egyensúlyát valósítja meg. Hangsúlyt helyezünk a csapatépítésre, személyiségfejlesztésre, egészséges énkép erősítésére. De lesz itt minden, ami csajos. Készítünk közös pólót, lesz tánc, nagy beszélgetések, önismereti játékok, ékszerkészítés, piknikezünk a kertben, fagyizunk, mászkálunk. Ugye hogy nincs is jobb, mint csak csajok együtt tölteni egy hetet a Ficsak táborában, elengedni magatokat, és sok-sok élménnyel gazdagodni?
További részleteket a táborról itt találtok –> https://ficsak.hu/minden-ami-csajos-add-at-magad-az-elmenynek/
Jelentkezni itt tudtok a táborra >>
Felfedezzük a természet kincseit
A 8-12 éves természetbe vágyó gyerekek részére és is szerveztünk egy szuper „Lurkó kalandtábor – irány a természet!” tábort június 29 – július 3 között, ennek ára 28 000 Ft/fő. A családias hangulatú táborhét folyamán átadjuk magunkat a természet szeretetének. Túrázunk, sportolunk és különböző interaktív feladatokon keresztül ismerkedünk meg a természet csodáival, a madarak világával. Sok mozgás, friss levegő és kütyümentes, természet közeli napok a Ficsak táborában!
A tábor programjairól további részleteket itt találtok –> https://ficsak.hu/lurko-kalandtabor-irany-a-termeszet/
Jelentkezni itt tudtok a táborra >>
Különféle táborok 9 héten keresztül
Így idén először – a tavasszal megnyitott – FICSAK Családi Központ várja a táborozókat a 11. kerületben, Gazdagrét szívében. A társas közösségben való együttlét, a szociális készségek fejlődése, a táborban kapott élmények mindenképpen pozitív hatással lesznek a gyerekekre. Különböző gyerekeknek, különböző tábortípusok bizonyulhatnak a legjobb döntésnek. Éppen ezért 9 héten keresztül különféle színvonalas, több korosztálynak szóló táborokba várjuk a gyermekeket:
- Minden, ami csajos – add át magad az élménynek!
- Lurkó kalandtábor – irány a természet!
- KÉPBEHOZÓ – fotós és filmes szakmai tábor
- Bűvész tábor
- Varázslótábor varázslatos gyerekeknek, nem csak mugliknak
- Climberry képességfejlesztő falmászó tábor
- Alkoss velünk! – Drámapedagógiai+képzőművészeti alkotótábor
További információkat a Ficsak Családi Központban tartott táborokról itt találsz –> https://ficsak.hu/taborok/
Várunk minden gyermeket sok szeretettel!