„A köldökzsinór a születéskor elvágásra kerül, de a gyermeki szeretet lelki köteléke akkor is megmarad, ha valamiért távol vagyunk egymástól.“

Immár hagyománnyá vált, hogy a Fiatal Családosok Klubja a Ringatóval közösen minden évben megünnepli az év egyik legszebb ünnepét, az anyák napját. „Ezer család énekel“ című ünnepségükön közös dallal és meghitt, felemelő pillanatokkal készülnek mindig a gyermekek, édesanyák és több száz család számára.

Idén is, bár picit más formában, de szeretnék a hagyományt továbbvinni és köszönteni az édesanyákat, együtt ünnepelni a családokkal. Egy olyan műsorral készülnek, és szeretnék digitális formában rögzítve eljuttatni a családokhoz, ahol át tudják adni a zene és a közös éneklés által a szeretetet, együtt tudják ünnepelni az édesanyává válást.

Nagy öröm és megtiszteltetés, hogy Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár asszony elfogadta felkérésünket az „Ezer család énekel anyák napján a Ringatóval“ eseményünk fővédnökségére.

Kiemelkedően fontos ez az ünnep, az édesanyák köszöntése, hogy felhívjuk a figyelmet arra, milyen csodálatos feladatot végeznek nap mint nap. Köszönjük államtitkár asszonynak a támogatást, és hogy értékes gondolataival gazdagítja a május 3-i, anyák napi műsorunkat, köszönti a családokat.

A Ringató foglalkozásvezetők nagy közössége és a Fiatal Családosok Klubja lelkes csapata összefogott, és mindenki a saját otthona biztonságában dolgozik azért, hogy anyák napján megszólaljanak a foglalkozások dalai, ölbéli játékai, mondókái.

„Az anyukák számára természetes, hogy nehéz időkben is helytállnak, mindent megtesznek a családjukért. Ezen a napon ünnepelni szeretnénk őket, lírával, dallal, a képzeletünkben megszülető sok erőt adó öleléssel.” – mondta Gróh Ili, a Ringató alapítója

A most nagyon népszerű, közös digitális „karantén kórusokhoz“ hasonlóan a Ringató közel 100 foglalkozásvezetője határainkon innen és túl a FICSAK-kal karöltve segít, hogy mindenki virtuálisan mégis együtt énekelhessen.

Az esemény neve: „Ezer család énekel otthonról a Ringatóval anyák napján“

„Sugárzási“ időpont: 2020. 05. 03. vasárnap 10:30

Helyszín: otthonról, a műsor a Facebook eseménynél indul majd az adott időpontban

Az esemény itt érhető el >>

“Szeretek ANYA lenni” anyák napi játék!

Közeleg az anyák napja, milyen jó lenne, ha MI, édesanyák összegyűjtenénk az anyaság legjobb pillantait szóban és képekben egy csokorba, amit azután virtuálisan át is adhatnánk minden jövendő anyukának, kis kedvcsinálónak.

Játékos felhívásunkban a Facebook oldalunkon azt kérjük, hogy minden édesanya írja meg, miért szeret anya lenni és küldje el a kedvenc képét, ami számára legjobban kifejezi az érzéseit anyaként.

Cél, hogy ezeket értékes gondolatokat egy csokorba gyűjtsük most, a közelgő anyák napja alkalmából, hogy megmutassuk a jövendő édesanyáknak, tényleg érdemes gyermeket vállalni és édesanyává válni. Hogy a legszebb pillanatok kimaradnának az életünkből, ha nem lenne gyermekünk/gyermekeink.

A nyeremény egy gyönyörű Swarovszki ékszer szett és 2 x 3 db ajándékcsomag a Ringató és a Ficsak jóvoltából!

Az anyák napi játék itt érhető el, amire már közel 100 hozzászólás és kép érkezett >>

A Fiatal Családosok Klubjának (FICSAK) legfontosabb célja, hogy a társadalom és a családok közt a kommunikációs csatorna szerepét betöltse, a társadalom figyelmét a családokra irányítsa, feléjük pedig az őket érintő lehetőségeket kommunikálja. Munkánkkal közösséget teremtünk a fiatal családosoknak, szülőknek, ahol megoszthatják egymással tapasztalataikat, problémáikban kölcsönösen segítséget kaphatnak egymástól és szakembereinktől. Hiszünk abban, hogy a család és a gyermekek a társadalom legfontosabb építőkövei.

A Ringató egy zenei nevelési módszer kisgyermekeknek és szüleiknek szóló énekes-játékos foglalkozás formájában. A Ringató mára már bejárta az országot, a Kárpát-medencét, több európai országot is. Amit megvalósít, az jóval túlmutat egy zenei nevelési módszeren. Énekelni, játszani tanít, örülni a szépnek. Segít egymásra találni, felismerni az összetartozás csodálatos érzését, közösséget formál. Zenei élményekkel épül a gyermeki lélek, erősödik a családi összetartozás

Isten éltessen minden Édesanyát és Nagymamát a kényszerű távolságtartás idején is!