Ajándék rajznak ne nézd a mennyiségét!

A gyermekrajzok – egész tudományág vette már körül gyermekeink beszédes műveit, elemezve betegséget, családi állapotot, fejlődési fokot. Hála Istennek gyerkőceink semmit sem tudnak erről. Ők csak rajzolnak és rajzolnak, nagy örömmel és teljes odaadással.

Nemrég középső lányom kis színes makkokat és mogyorókat rajzolt, majd kivágta, és felragasztotta a lakásunk különböző pontjain a falra. Ha erre járnának az éhes állatok, akkor legyen mit enniük. Én is nagyon vártam a kiéhezett őzikéket és vaddisznókat, de kicsit az is foglalkoztatott, hogy vajon a tapétára ragasztott élelem le fog-e jönni, illetve mekkora tapétacsíkot húz majd magával. Persze ezek bagatell kérdések az éhező állatok megmentése mellett.

A többi gyermekem is nagyon szeret rajzolni, s ilyenkor télen több idejük is jut rá, tekintettel a külvilág hidegsége miatt takarék módban előforduló kültéri programokra. A tél a rajzolás évszaka. A legtöbb rajznak címzettje is van, nemcsak a semmibe rajzolódik, hanem valakinek készül. Legtöbbször anyunak, aztán persze nekem is, továbbá a négy nagyszülő valamelyikének, esetleg keresztszülőknek, és olykor mindezeknek együtt. A nagyobbak már rá is írják, hogy „MAMA” vagy „APU”, így nyomtatott nagybetűkkel. Ebből következik, hogy ezeket a rajzokat mi, szülők nagyon megbecsüljük, örülünk nekik. Sőt, sokszor büszkén nézegetjük, milyen különleges a vonalvezetése, a színhasználata, és hogy korát megelőzve, milyen ügyes kezű ez a gyerek. Akár még festő is válhatna belőle! Természetesen ezeket a rajzokat elrakjuk emlékbe, hogy évek múltán aztán újra elővegyük és gyönyörködjünk bennük. Így működik ez, kérem.

Illetve működne. De van egy aprócska bökkenő. Csak egy aprócska. Nem csak születésnapunkra kapunk ilyen művet. Nem is havonta, s nem hetente. Nem néha napján, hanem naponta néha. Egészen pontosan naponta többet, többször. Még pontosabban fogalmazva olyan mennyiségben árad ránk a gyermekrajzok özöne, hogy azt nehéz feladat feldolgozni. Szellemileg és levéltári szempontból egyaránt. Gyermekeim rajzolnak az óvodában, rajzolnak az iskolában, rajzolnak otthon reggel indulás előtt, délután hazaérkezés után, este lefekvés előtt, közben és talán utána is. Rajzolnak a játszóházban, a nagyinál, rajzolnak egyedül, testvérekkel vagy barátokkal. És persze színeznek is. Rengeteg kifestőt kapnak lányaim mesebeli hercegnőkről és kis állatokról, a fiúk – gondolom – autókról és vonatokról. Ezekkel együtt tehát megszámlálhatatlan kép készül.

Most mégis megpróbálok számot vetni.

A cikk folytatását a FICSAK blogján olvashatod el!