Legyen az Ünnep mindenkinek Ünnep! – Figyeljünk egymásra!

Nincs óév-búcsúztatás számvetés és hangos vigadozás nélkül sem. A hálaadás, mérlegvonás minden család, hovatovább minden ember sajátja. Ilyenkor végigfut rajtunk az eltelt esztendő búja-baja, de értelme is, családjaink bővülése, gyermekeink növekedése, közösségeink erősödése is. Van, aki fényképeket nézeget a családdal, más egy éjszakai beszélgetéssel, borozással oldja meg, de mindenképp jó, ha erőt merítünk a lezárt évből, az idő átértékelt múlásából.

És emellett természetesen helye és ideje van az év utolsó napján a felhőtlen szórakozásnak, jókedvű ünneplésnek is. Fontos szelep is ez a nap, amikor kiengedhetjük az egész éves fáradság feszültségét és kiléphetünk kicsit a szokott kerékvágásból: táncra perdülnek azok is, akik máskor soha. Koccintanak azok is, akik egyébként absztinensek. BUÉK-ot kiabáló tömeg hömpölyög a máskor kihalt éjszakai utcákon. Sőt a gyerekek is fennmaradhatnak ilyenkor késő éjjelig.

A társadalmi szabályok módosulnak ugyan, de ne feledjük, hogy a jogszabályok és a kulturált együttélés szabályainak betartása ezen az ünnepnapon is kötelező érvényű.

Ahhoz, hogy mindannyiunk számára – kicsiknek és nagyoknak is – felhőtlen legyen ez a különleges este, szükséges, hogy figyelemmel legyünk egymásra és betartsuk azokat a szabályokat, amelyek arra hivatottak, hogy fizikai biztonságunk és lelki épségünk se szenvedjen csorbát.

Különösen fontos, hogy csak engedélyezett pirotechnikai eszközöket vásároljunk, és azokat az előírásokban rögzített módon, körültekintően használjuk. Jó lenne, ha tekintettel lennénk egymásra. Jó lenne, ha a szórakozás, nem bántaná mások szórakozását, mások pihenését. Jó lenne, ha a környezetükben élő kisgyermekek, kisállatok testi és lelki épségére, fokozott érzékenységére is gondolnánk ilyenkor, akikből az extrém hanghatások pánikszerű félelmet, ijedtséget válthatnak ki. Jó lenne, ha a szomszédságukban élő kicsikre tekintettel önmérsékletet gyakorolnánk a különösen erős hanghatással járó eszközök használatában.

Összegyűjtöttünk néhány jó tanácsot az év végi ünnepléshez:

Mit tehetnek az állattartók?

1. Jó megoldás lehet a hosszabb időt igénylő ingerszoktatás, de az sem jelent száz százalékos biztonságot.

2. Megelőzés: az előreláthatóan hangos rendezvényeknél a kutyát be kell vinni a házba, vagy más zárható helyre

3. Szintén sokat segíthet, ha a kutya nyakörvére erősítünk egy bilétát a telefonszámunkkal, elérhetőségünkkel.

4. Ha már megtörtént a baj, akkor érdemes rendszeresen figyelni a környéket, plakátokon és a környékbeli állatotthonokban, állatorvosi rendelőkben jelezni az eltűnést. Képpel ellátott plakátok még hatékonyabbá tehetik a keresést.

5. Elveszett, elkóborolt állatokról bejelentéseket lehet megtenni, illetve érdeklődni lehet a fővárosi önkormányzati rendészet telefonszámán. A megtalált kutyákat a főváros ebrendészeti telepére viszik. A FÖRI Illatos úti Állategészségügyi Szolgálata minden elveszett, kóbor és leadott állatot köteles átvenni és biztonságban elhelyezni. Ajánlatos felkeresni a www.ebtelep.hu oldalt, ahol információkat lehet olvasni az elveszett és meg talált állatokról, valamint a szolgálat Facebook- oldalát

6.Az Állategészségügyi Szolgálata megerősített ügyelettel, az Állatmentő Liga és Noé Állatotthon öt járőrautóval segíti haza az állatokat. Aki kedvencét keresi, vagy kóbor állatot lát, hívja az Állategészségügyi Szolgálat központi telefonszámát, ahol diszpécserek riasztják az adott kerületben járőröző állatmentőket: (1) 347-0830

 Mit tehet a hangos ünneplésre készülő?

A pirotechnikai eszközöket összesen négy kategóriába sorolja a 173/2011 (VIII. 24.) új pirotechnikai törvény:

1. Az egyes és kettes kategóriába tartozókat egész évben meg lehet vásárolni.

2. A hármas kategóriába tartozó tűzijátékok korlátozás alatt állnak: ezeket december 28. és 31. között lehet megvásárolni, használni őket csak december 31-én este 6 óra és január elseje reggel 6 óra között lehet. Megtartani január 5-éig lehet, az el nem használt termékeket a forgalmazó köteles térítésmentesen visszavenni, viszont a vételárat nem köteles visszafizetni.

3. A négyes kategóriába tartozó tűzijátékokat nem lehet még ezen időszakban sem megvásárolni és használni.

4. Az úgynevezett bomba-tűzijátékokat már most szilveszterkor sem lehet megvásárolni. A petárda birtoklását is tiltja a jogszabály, a büntetés akár 150 ezer forint is lehet.  Forrás: (MTI, az ORFK sajtótájékoztatója)

5. Tűzijátékterméket kizárólag engedéllyel rendelkező forgalmazótól, magyar használati utasítással ellátva vásároljon!

6. Úgy tárolja őket, hogy a gyermekek ne férhessenek hozzá!

7. Olvassa el a használati útmutatót, és mindig tartsa be az abban foglaltakat!

8. Ne szerelje szét vagy alakítsa át a termékeket!

9. Ügyeljen a biztonságos indításra! Használjon szúrólángot adó gázgyújtót vagy vihargyufát.

10. A termékek jelentős része csak szabadtéri felhasználású, ezért beltérben soha ne működtesse őket!

11. Kézben tartva ne működtessen tűzijátékterméket, és ne hajoljon fölé!

12. Győződjön meg arról, hogy függőleges irányban semmilyen akadály nincs a termék útjában, és oldalirányban tartsa be a gyártó által meghatározott, a használati útmutatóban szereplő biztonsági távolságot!

13. A tűzijáték-rakéta vezetőpálcáját soha ne szúrja be a földbe, hanem stabilan álló csőből indítsa, ami lehet akár egy üres pezsgősüveg is! Eltört vezetőpálcás rakétát ne indítson. A kisebb telepet támassza meg oldalról téglával, esetleg egy másik teleppel.

14. A környezeti tűz oltásához legyen a közelben tűzoltó készülék – de minimum egy vödör víz –, hiszen az ördög sosem alszik!

15. A sérült, hibás vagy lejárt szavatosságú terméket vigye vissza a forgalmazónak!

16. Vetőcsöves (golyós) bomba birtoklása és felhasználása csak pirotechnikusnak engedélyezett.

17. Vigyázzon arra, hogy az ön szórakozása ne veszélyeztessen másokat (személyeket, állatokat), tárgyakat, épületeket, a természeti környezetet!

18. A házi kedvenceket tartsa bezárva, mert a robbanáskor hirtelen keletkező nagy erejű fény- és hanghatások sokkszerűen érhetik a szabadon lévő állatokat!

19. Ha valaki megsérül, ha megtörténik a baj, tehetünk néhány dolgot a sérülés, vagy a fájdalom súlyosságának enyhítésére. Ha lehetséges, le kell venni az érintett területekről az ékszereket, illetve a ruhadarabokat. Az égett területet legalább 10-15 percig hűteni kell (például hideg vízzel), majd fertőtleníteni és sterilen bekötni. Ha a seb vérzik is, akkor óvatosan vizezzük! Kevés vízzel öblítsük a seb környékét és sterilen kössük be. Erősebb vérzés esetén helyezzünk rá gézlapot és mindenképp hívjuk a mentőket a 104-es vagy a 112-es segélyhívó számon. Ha leszakad az ujj, akkor azt mielőbb le kell mosni és légmentes zacskóba tenni, majd a zacskót jégkockán hűteni kell a mentők érkezéséig.

 Forrás: (MTI, ORFK )