Bejelentést tettünk a siketek és nagyothallók világnapja alkalmából

Magyarországon majdnem egymillió ember él valamilyen fokú halláskárosodással. A siketeket és nagyothalló embereket képviselő alapítványok munkája sokszor mások, a hallók számára “láthatatlan” marad.

Ismét közeleg a Családszervezetek Adventi Jótékonysági Vásárának időpontja, melyet az általam alapított, Fiatal Családosok Klubja immár harmadik alkalommal szervez meg a jótékonyság jegyében, hatalmas lelkesedéssel. Az idei esemény a Családok Éve programsorozat részeként kerül megrendezésre.  Az első vásárt 2016-ban a Várkert Bazárban rendeztük, melynek sikerén felbuzdulva 2017-ben már egy nagyobb helyszínt, a Millenárist választottuk az esemény otthonául.

A támogatott szervezet idén is egy különleges alapítvány, akik nagyon fontos és sokak számára láthatatlan munkát végeznek: ők a Jel Alapítvány.

Jótékony összefogás

Már gyermekkorom óta álmodtam egy olyan jótékonysági eseményről, mely meghitt hangulatban, számos szervezet összefogásával és példamutatással képes bebizonyítani, hogy a civil szféra milyen erős és mire képes, ha van egy közös cél. E várakozás immár hagyománnyá vált, bizonyítékként arra, hogy az álmok néha valóra válhatnak. 2016-ban az Őrzők Alapítványra esett a választás, akik a támogatás segítségével egy teljes lakást tudtak felújítani és gyermekbaráttá varázsolni a daganatos beteg gyermekek és családjaik számára. 2017-ben a Melletted a helyem Egyesület kapta a kézműves termékek eladásából befolyt összeget, akik a koraszülött kisbabák és anyukájuk számára szükséges eszközök megvásárlására fordították azt. Az idei évben a Jel Alapítványt támogatja a vásár, melyre már gőzerővel készülnek a csodálatos, adventi termékek. Ebben az évben a befolyt összeggel a siket és nagyothalló gyermekkel, szülővel élő családokat fogja támogatni a FICSAK. Bízunk benne, hogy ehhez a nemes célhoz nem csupán a családszervezetek, hanem a rendezvényre kilátogató szülők, családok is szívvel-lélekkel csatlakoznak majd.

A probléma közel egymillió embert érint

A jótékonyági esemény apropóján szeretné az egyesület hangsúlyozni, hogy Magyarországon majdnem egymillió ember él valamilyen fokú halláskárosodással. A Siketek Világszövetségének határozata alapján, 1958 óta minden év szeptember utolsó vasárnapján tartják a Siketek Világnapját. A fő cél, hogy felhívják a figyelmet a siket és nagyothalló emberek különleges, jelnyelvre alapuló kommunikációjára, mozgósítsák a társadalmat és a döntéshozó szervezeteket. Világszerte 250 millió ember vallja magát hallássérültnek, közülük 70 millió személy siket.

A jelnyelvet használó közösség saját erejéből sokszínűen és számtalan kommunikációs felületen évtizedek óta próbálja láttatni, megismertetni és megszerettetni a jelnyelvet – mint a siket emberek saját anyanyelvét – a többségi társadalommal. A társadalmi befogadás egyik alapfeltétele, hogy a halló kultúra torzulásmentes és hiteles információval rendelkezzen erről a nyelvről és használói hétköznapjairól.  A siket gyermekek jelentős része halló családban születik, így a szülők egyik legfontosabb döntése, hogy megtanuljanak ők is jelelni és ezáltal akadálytalanul kommunikálni a gyermekükkel. Szeretnénk felhívni erre a problémára a figyelmet és egy olyan összefogással segíteni, mely méltó példa lehet hazánkban. Bízunk benne, hogy a Családok Évének utolsó hónapjában ez az esemény megható és örömteli adventi pillanatokat fog okozni a családoknak, akik velünk együtt ünnepelnek majd az egymás iránti felelősségvállalás, szolidaritás és a jótékonyság jegyében.

 Jel Alapítvány – Családok a jelnyelvért!

A Jel Alapítvány 2016 óta végzi tevékenységét a hallássérültek érdekvédelmében. A siketek jelenlegi magyarországi oktatási gyakorlatának ismeretében különösen fontosnak tartják, hogy elősegítsék a siket gyerekek jelnyelvhez való korai hozzáférését. A választott nyelv használata és az érthető információk szabad befogadásának lehetősége mindenkit megillet, társadalmi körülményektől függetlenül. 

A cél a Jelnyelvi Játszótér fejlesztése

Az adventi jótékonysági vásár bevételét az alapítvány a jelnyelvi játszótér fejlesztésére fordítja majd, a gyermekek nagy örömére. A Jelnyelvi Játszótér legfőbb célja a szemléletformálás, érzékenyítés, melyet a játszótér segítségével már a legkisebb kortól el lehet kezdeni. A hely programja alapvetően improvizáción, mesepedagógián és drámapedagógián alapul, melyet szakemberek fejlesztettek ki és jelnyelvi játékokból áll.

A Játszótér megteremti a lehetőségét annak, hogy a hallássérült gyermekek játékos formában jussanak hozzá a jelnyelvhez és a számukra identitás lehetőségét nyújtó siket kultúrához, akkor is, ha halló családban nevelkednek. A jelnyelvhez való korai hozzáférés elengedhetetlen, így már az iskolai oktatást megelőzően szükséges a minél gyakoribb és intenzívebb jelnyelvi környezet a siket kisgyermek számára. A résztvevő halló gyerekeknek a program bepillantást enged egy új világba és kommunikációs formába, érzékenyít a különbségek iránt és a fogyatékosság, másság tudatosításához segít hozzá a közös megtapasztaláson, játékélményen keresztül.

A Játszótér célja, hogy a gyerekek, fiatalok megismerjenek egy olyan világot, ahol a kommunikáció módja más, de természetes, s ebben a közegben vehessenek részt felszabadult, örömteli játékban. A Jelnyelvi Játszótéren megteremtődik a lehetőség a teljes körű kommunikációra, a szabad mozgásra, a közös játékra egy olyan nyelvre támaszkodva, mely a hallássérülteknek anyanyelv és identitás, a hallók számára pedig egy új világ megismerése és a társadalmi szemléletformálás lehetősége. A Játszótér egy olyan közeg, melynek tagjai gyerekek és felnőttek, siketek, nagyothallók és hallók, akik egy közös, nyitott program során töltenek együtt időt és döntik le a kommunikációs akadályokat.

Jótékonysági Vásárunk december 1-jén kerül megrendezésre, melyre mindenkit szeretettel várunk! Segítsük együtt a hallássérült gyermekeket és családjukat!