Óriási sikerrel zárult az apák napi játékunk az APA HAJÓN június 17-én. Átadtuk játékunk fődíjait is: egy sportkamerát és egy 2 napos vizsolyi családi pihenést.

Figyeljünk jobban az édesapákra!

Vasárnap, június 17-én, azaz apák napján több, mint 130 fővel hajózott ki a FICSAK APA HAJÓ.

A Családok éve támogatásával szervezett apák napi játékunkkal és az APA hajó eseményünkkel arra szerettünk volna ösztönözni minden családot, hogy méltón ünnepeljék ezt a jeles napot.

Sajtótájékoztató és ünnepélyes díjátadó

Egyesületünk legfontosabb célja, hogy országszerte segítse a családok életét, illetve megismertesse a családos életforma örömeit a fiatalabb generációkkal. Kiemelt figyelmet fordítunk az édesapákra, ezért is szerveztük meg az apák napi játékunkat, ahova több, mint 230 apa-gyermek fotó érkezett, ami messze túlszárnyalta minden várakozásunkat.

A sajtótájékoztatón Király Nóra, a FICSAK alapítója elmondta, hogy a kutatások is igazolják, az édesapák ktív jelenléte a gyermeknevelésben sokat javult az elmúlt évtizedekben. Kiemelte a kormány által az elmúlt években bevezetett intézkedéseket – mint pl. az apa GYED és GYES bevezetése, a mindkét szülőt megillető gyermekek utáni pótszabadság – hiszen véleménye szerint ezek nagyban segítik az édesapa aktív jelenlétét a családban.

Beneda Attila, népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár is megtisztelte jelenlétével APA hajónkat, ahol elmondta, hogy a kormány számára különösen fontosak az apák is, minden családtámogatási eszközt úgy alakítotanak ki, hogy szükség esetén az apukák is igénybe vehessék

Tabáni István, dalszerző, énekes és újdonsült apuka arról beszélt, hogy mennyire hálás az édesapjának, megköszönte a sok segítséget. Továbbá ígérte, hogy fiát, Natanielt, aki alig pár hetes még, örökké szeretni fogja.:-)

Léder László, pszichológusként nap mint nap megéli az apák hiányát a magyar családokban, de látja a felemelő pozitív példákat is, ahol a szerető apai jelenlét megerősíti az anyát, a párkapcsolatot, és segíti a gyerekek sorsát. Nagyon örül, hogy a családok évében az apák visszakerültek a “családi térképre”.Meggyőződése, hogy az apák meghatározó szerepet játszanak abban, hogy a tervezett gyerekek megszülethessenek.

Átadtuk az apák napi játékunk fődíjait

Apák napi játékunk egyik fődíja egy igazi Sport és kalandkamera, amit Papp Orsolya és családja nyert. Ahogy a képekből láttuk, Orsolyáék nagyon sokat túráznak, jó helyre kerül a kamera.  Mindegy, hogy futásról, kirándulásról, síelésről, hegymászásról, snowboardozásról, görkorcsolyázásról, motorozásról, vagy épp búvárkodásról van szó, a készülék mindig a családdal lehet!

Másik fődíjunk pedig egy 2 napos családi pihenés Mézes Gergőék jóvoltából a vizsolyi apartmanházukban, aminek Polák Regina és családja örülhetett. Mézes Gergő Apartman Házában a nyertes család számára lesz hely közösen időt tölteni, főzni, társasjátékozni, az udvaron focizni, tollasozni, fogócskázni, bográcsozni, jól érezni magukat és időt, valódi figyelmet fordítani egymásra. Valamint lehetőség nyílik hazánk legszebb tájait felfedezni a Zemplénben.

Varázs Tamás szórakoztatta a kicsiket és nagyobbakat

A rendezvény második részében már a családoké és főleg a gyerekeké volt a főszerep, hiszen Varázs Tamás bűvész leges-legújabb trükkjeivel szórakoztatta a nagyérdemű publikumot, a régóta megszokott igen magas színvonalon. Röpködtek a kendők, csavarodtak a kötelek, a zsák színei is mindig megtréfáltak minket, és lufiból sem volt hiány.

Köszönjük szépen, hogy velünk voltatok, találkozzunk egy következő FICSAK eseményen!

Még több fotó << ITT >>