Nőnek születni…

Nőnek születni nem érdem, nem kiváltság, de nem is büntetés.

A születéskor csuklóra kötött rózsaszín karszalag még nem divatékszer, de nem is a megbélyegzés eszköze – pusztán egy nagyon fontos tényt rögzít a kisbabáról: lánynak született. Mert minden formabontó igyekezet dacára születésünktől (dehogy, fogantatásunktól!) vagy fiúk vagy lányok vagyunk, így rendeltetett.

A rózsaszín karszalag mégis sok mindent jelent: elsősorban is azt, hogy – milyen csodálatos! – az aprócska baba petefészkében már ott készülődnek az élet továbbvitelére a csak imént anyává lett asszony unokái… Még nem tudni, ki lesz az, aki életre hívja őket – talán a szomszédos szobában sírdogáló aranyos kisbaba, kék szalaggal a csuklóján.

Mert kislány és kisfiú, nő és férfi nem létezhet egymás nélkül, egymás ellenében meg nem érdemes élniük. Izgalmas, szép szövetségre vannak ítélve ebben a világban és ketten együtt részesei lehetnek az isteni tervnek: csak általuk valósulhat meg az új élet születése.

De közben sose feledjük el, hogy az életet szolgálni a termékenység biológiai óráinak elmúlta után, vagy a meddőség kínzóan fájdalmas állapotában is lehet: a nő ugyanis lelkében hordozza ennek képességét: minden gyógyító simogatás, minden bátorító ölelés, minden vigasztaló mosoly erről üzen szerte a világban.

Nőnek lenni – ahogy férfinak is – épp ezért kiválasztottság, de ez csak a másik nemhez képest érvényes és átérezhető. Minden kislány, nő és asszony átélheti ezt a fogantatástól kapott egyediséget, testvérként, feleségként, anyaként, nagymamaként vagy férfiakkal dolgozva, őket tanítva, gyógyítva, számukra ihletet adva vagy értük imádkozva.

Nőnek születni nem érdem, nem kiváltság és nem büntetés. Női hivatásunkat a férfiakkal közösen betölteni viszont az élet legnagyobb csodája.

A nőknek dedikált kora-tavaszi ünnepnaphoz közeledve Isten éltessen minden kislányt, nőt és asszonyt és köszönet a férfiaknak is, hogy vannak, és létükkel egyedivé és kiválasztott