Egyesületünk alapítója, Király Nóra a következőkben az aktív életmóddal kapcsolatos gondolatait mondja el és egyúttal az alábbi sportos eseményekre hív minden családot:

A sport központi szerepet tölt be az életemben, az év minden időszakában igyekszem nagy figyelmet fordítani a mozgásra családom életében is. A rendszeres sport hosszú évek óta része az életemnek, a feltölt és energiát ad számomra. A munkám során is felhasználom azokat a képességeket, amiket ebből merítettem.  A sport népszerűsítésének érdekében az elmúlt években számtalan futóversenyt, sportos eseményt, közösségi mozgással tarkított rendezvényt szerveztem csapatommal, valamint több helyen elértük, hogy különböző edzésekre legyen a gyermekeknek és az időseknek is lehetősége.

Fontos, hogy ezt a témát kiemelten kezeljük, különösen a családok felé, mert sajnos jelenleg hazánkban a születéskor várható élettartam és az egészségi állapot mutatói elmaradnak a nyugat-európai értékektől. Az egészségügyi ellátórendszer mellett a legtöbbet helyes életmóddal tudunk tenni testi-lelki épségünk megőrzésének érdekében, mely fokozottan igaz gyermekeink esetében is. Kampányainkkal és eseményeinkkel folyamatosan hangsúlyozzuk az egészséges életmód fontosságát, lehetőséget és teret biztosítunk a családok számára, hogy mozogjanak, éljenek egészségesen.
Szerencsére az elmúlt években pozitív változásokat is tapasztalhatunk, hisz 2010 óta több, mint duplájára nőtt az igazoltan sportoló gyermekek száma Magyarországon. Emellett a felnőtt lakosság aktivitása is változott, míg 2009-ben mindössze 5 százalékuk űzött valamilyen sportot rendszeresen, addig napjainkban ez az arány 20% körül van. Abban, hogy kedvezően alakultak a sportolási szokásokkal kapcsolatos adatok, a magyar kormány intézkedései jelentős szerepet játszottak. A jelenlegi kormány mindig is stratégia területként tekintett a sportra, melynek szellemében – többek között – új sportlétesítmények, új szabadtéri edzési lehetőségek kerültek kialakításra. A fiatalok egészséges életmódra való nevelése tekintetében az évekkel korábban bevezetett mindennapos testnevelésnek nagy szerepe van, mely intézkedés köre – a hírek szerint – az óvodásokra is kiterjedhet a jövőben.
Alpolgármesterként különösen büszke vagyok arra, hogy Újbuda nagy hangsúlyt fektet a sport támogatására. Az elmúlt években rengeteg olyan fejlesztés valósult meg, mely minden korosztály számára ingyenes sportolási lehetőséget biztosít. Újbudán található a legtöbb futókör, szabadtéri fitneszpark a fővárosban, de épültek multifunkcionális pályák is az elmúlt időszakban. Különleges figyelmet kaptak az óvodások és általános iskolások is, amelynek célja a sportolás megszerettetése és a gyermekek sportegyesületekben való elhelyezése. A kerületben játszótereket, sportpályákat újítottunk fel, ezáltal Újbuda minden városrészében elérhetővé vált az ingyenes sportolás, akár az egész család számára.
Közelgő eseményeink mozgásra buzdítanak!
Tavaszköszöntő futóverseny Gazdagréten!
 
Az idei tavasz sem múlhat el Gazdagréten futóverseny nélkül! Szeretettel várunk mindenkit, aki a vasárnap délelőttjébe egy kis játékos, egészséges mozgást is be szeretne iktatni! Aversenyek 10 órakor indulnak, de a nevezéseket már 9 órától fogadjuk, előzetesen pedig a lenti linkre kattintva nevezhet.
A díjak kiosztása után pedig gondoskodunk róla, hogy a kis és nagy futók pocakja se maradjon üres!
Időpont: 2018. március 25.
Helyszín: A Torbágy és a Frankhegy utcák közötti futópálya
Az előnevezési felület  ide kattintva használható.
Csepeli Fitnesz Nap az egész családnak a Ficsak támogatásával
Ezúton szeretném meghívni Önt és kedves családját egy igazi, vidám sportos napra amelyett a Fitt Jövő alapítvány és a Ficsak közösen szervez. Megérkezett a tavasz és mindenkit szeretnénk arra buzdítani, hogy egyre többet mozogjon, sportoljon. A csepeliFitt nap sztárvendége egy olyan édesanya, aki évtizedek óta mutat példát számtalan nő számára.  Béres Alexandra hittel és szeretettel hangsúlyozza hosszú ideje a sport és az egészséges életmód fontosságát.
A változatos edzések mellett játékos, sportos foglalkoztatás is várja majd a gyerekeket, hogy mindenki számára felejthetetlen élmény legyen ez a nap!
Időpont: 2018. március 24., 14:00–18:00
Helyszín: Nagy Imre ÁMK, Csepel
Jó hangulattal, sportos nyereményekkel és maradandó élményekkel várunk minden kedves résztvevőt!